1947
Elindul az „embersportfogadás”,
a TOTÓ
A Gazdasági Főtanács júniusi határozata döntött arról, hogy Magyarországon is bevezetik az „embersportfogadást”, amelyet az augusztus 8-i kormányrendelet szerint az Államkincstár szervezhet. Hét sikeres európai totó ismeretében a 12 főmérkőzéses változatot alkalmazták. A kezdeti években a Postatakarékpénztár szervezte a játékot, amelynek első, október 19-i fordulójára 20 882 darab alapjáték érkezett.
1947
Christian Dior bemutatja
első kollekcióját
„It's quite a revolution, dear Christian! Your dresses have such a new look!” – kiáltott fel Carmel Snow, a Harper’s Bazaar főszerkesztője, amikor meglátta a negyvenes éveiben járó Christian Dior első kollekcióját, amely véget vetett a „katonanős”-megjelenésnek. A homokóra alakjára emlékeztető stílus sokaknál kiverte a biztosítékot, ám Diort az évtized egyik legjelentősebb divattervezőjévé emelte.
1947
Megtartják
a kékcédulás választásokat
Az egyik leghírhedtebb magyar választás során az ún. kék cédulák segítségével a választók lakóhelyüktől távol, más településeken is szavazhattak. Az előre beavatott kommunista szimpatizánsok a hamis névjegyzék segítségével kíméletlenül kihasználták a „lehetőséget”, és szavazataikat több helyen is leadták. A csalás már délre kiderült, ugyanis néhányan egyetlen helyen adták le az összes cédulát.
1947
Ünnepi pillanatból rémálom
A Magyarország–Ausztria-összecsapáson az első magyar válogatott mérkőzés 50. évfordulóját ünnepelték az Üllői úti stadionban. A kezdőrúgást Hajós Alfréd végezte el. Amikor a magyar csapat második alkalommal rezgette meg az osztrákok hálóját, az állóhelyi nézőtér egy része váratlanul rázuhant az alatta ülőkre. Csodával határos módon senki sem vesztette életét, ám több mint százan kerültek kórházba.
1948
A Totó támogatásával utazik a magyar csapat
az olimpiára
Az olimpiai részvételhez szükséges anyagi forrást jórészt a Totó teremtette meg, amelynek nyereségét közvetlenül a magyar sport támogatására fordították. Az 1948-as londoni játékokon az addigi olimpiákon maximálisan elért 16 éremnél 12-vel szereztek többet sportolóink. Összesen tíz olimpiai aranyéremmel gazdagodott a magyar sport.
1948
Gandhit agyonlövi
egy fanatikus
Delhiben útban az imahely felé egy hindu nacionalista lépett oda Gandhihoz, majd közvetlen közelről három lövéssel leterítette a polgárjogi harcost. A merénylő azt sérelmezte, hogy Gandhi 1947-ben nem tudta megakadályozni, hogy a kivonuló britek a hindu–muszlim ellentétre játszva gyarmatukat két részre (Indiára és Pakisztánra) osszák. Az egység elvesztését Gandhi egyébként tragédiaként élte meg.
1948
Az ezeréves álom
valóra válik
A második világháború után a meggyengült London már nem volt képes kordában tartani az elszabaduló indulatokat Palesztinában. A britek végül az ENSZ hatáskörébe utalták a térség kérdését. Ben-Gurion miniszterelnök 1948. május 14-én, délután 4 órakor bejelentette Izrael állam megalakulását. Új korszak vette kezdetét a zsidóság történetében, de a nagy ünneplés elmaradt. Az ellenség már a határon állt.
1948
Elemózsiával
a londoni olimpiára
A brit főváros 1940-ben rendezett volna ötkarikás játékokat, ám a háború miatt erre csupán 8 évvel később kerülhetett sor. Ekkor még folytak a II. világháború utáni romeltakarítások; nem építettek olimpiai falut, a férfi versenyzők kaszárnyákban, a hölgyek pedig tornatermekben kaptak szállást. A brit jegyrendszer miatt sok sportoló döntött úgy, hogy visz magával ételt is.
1949
Bevezetik a kollektív totószelvényt
A Totó bevezetésekor a szelvény egyhasábos volt, azaz az egy szelvényen szereplő 12 főmérkőzésre és 4 tartalék mérkőzésre mérkőzésenként csak darab tippet lehetett tenni. Mindez 3 forint 30 fillérbe került. 1949-ben bevezették a kollektív szelvényt, amelynek segítségével a fogadási események akár mindhárom kimenetelére is fogadhattak az érdeklődők. A fogadás ára az alapár többszöröse lett.
1949
Véget ér a berlini blokád
A nyugati hatalmak nem hagyták magára a mélyen a szovjet megszállási területen lévő, Moszkva által blokád alá vont mintegy kétmillió berlinit, és egy légihíd segítségével látták el őket. Hihetetlen logisztikai szervezésre volt szükség: a városban átlagosan másfél percenként szállt le egy repülőgép. A szovjetek mindent megtettek a szállítások megzavarása érdekében, de végül 11 hónap után meghátráltak.
1949
Véget ér a „Böske” pontonhíd pályafutása
Mivel a visszavonuló németek felrobbantották a Duna-hidakat, a két városrész közti zavartalanabb közlekedés érdekében a szovjetek és a magyar hatóságok többnyire fából készült pontonhidakat állítottak fel. Az egyik ilyen volt a város központjában 1945-ben felépült Petőfi pontonhíd (Böskének is becézték, mivel az Erzsébet híd mellett állt). A rögtönzött hidat a Lánchíd 1949-es felavatása után bontották el.
1949
Halálra ítélik
Rajk Lászlót
Teltházig zsúfolt tanácsterem és számos külföldi – köztük sok nyugati – sajtóorgánum jelenlétében hirdetett ítéletet a dr. Jankó Péter vezette népbírósági tanács Rajk László exkülügyminiszter és öt társa perében. A kirakattárgyalás során minden döntés, minden elhangzott beszéd, a szavak hangsúlya, de még a szereplők ruhaviselete is előre megtervezett koreográfia szerint zajlott.
1950
Az OTP a Totó szervezője
1947-es indulásakor a Totót a Postatakarék szervezte, három évvel később azonban az irányítása átkerült az Országos Takarékpénztárhoz. Az OTP-nek már volt gyakorlata sorsolási játékok lebonyolításában, hiszen a Békekölcsön szervezésében is közreműködött. A Totó, majd később a lottók és sorsjegyjátékok menedzselése 1990. december 31-ig tartozott az OTP hatáskörébe.
1950
Kitör a koreai háború
A második világháború után a megszállási zónák alapján a Koreai-félsziget kettészakadt: északon kommunista vezetés alakult, míg délen Amerika-barát rendszer jött létre. 1950 júniusában a túlerőben lévő északiak lerohanták Dél-Koreát, és szinte az egész félszigetet elfoglalták. Ezt követően ENSZ-csapatok avatkoztak be a déliek oldalán; a harcok váltakozó sikerrel folytak – Szöul például négyszer cserélt gazdát.
1950
A mezítlábas indiaiak nélkül kezdődik
a futball VB
Bár India – történetében először és eddig utoljára – kvalifikálta magát az 1950-es brazíliai futball-világbajnokságra, az ország végül visszalépett a küzdelmektől, miután több kérdésben nem tudott megegyezni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel. A FIFA például előírta, hogy minden játékosnak cipőt kell viselnie a tornán, az indiaiak pedig akkoriban még mezítláb játszottak.
1950
Feloszlatják
a magyarországi szerzetesrendeket
Az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete négy tanítórend kivételével megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét. Az állampárt érvelése szerint a „reakciós” szerzetesrendek munkáját, vagyis a tanítást és a betegápolást az állam átvette, ezért rájuk nincs többé szükség. Több mint hatszáz szerzetesházat koboztak el, több mint tízezer szerzetest pedig egyszerűen az utcára dobtak.
1951
Hosszabb nyitvatartással ösztönzik a fogadási kedvet
1951 májusától a József körút 2-es szám alatti totózó szombaton már este 11 óráig és vasárnap délelőtt is várta a fogadókat. A labdarúgás nyári „uborkaszezonjában” alkalmanként tárgynyeremény-sorsolásokra is sor került. 1951-ben a három nyerőosztály egyenlő arányú felosztását megváltoztatták, 40%-ra megemelték a III. nyerőosztály (általában a 10 találatosok) nyereményalap-hányadát.
1951
Felrobbantják
a Regnum Marianum templomot
A Városliget szélén álló, 1931-ben felszentelt templomot az ún. felvonulási tér kialakítására hivatkozva Rákosi Mátyás parancsára kellett eltüntetni. Az utolsó vasárnapi mise után alig lehetett kiterelni a zokogó híveket a gyönyörű, dél-francia stílusú épületből, a bátrabbak pedig élőlánccal vették körbe a templomot. A vasbeton váz miatt a bontás hamar meghiúsult, így a robbantás mellett döntöttek.
1951
Világháborús
aknára fut
a Dömös gőzhajó
A Mohács és Budapest között közlekedő, lapátkerekes gőzhajó Fajsznál világháborús aknára futott, és felrobbant, majd a kazánok robbanása után kettészakadt, és elsüllyedt. A hajón a fővárosi piacra igyekvő kofák tömegei és egyes állítások szerint egy gyerekcsoport is tartózkodott. Az áldozatok számáról ma sem tudni semmit, a korabeli sajtó mindössze két halottról és néhány sebesültről emlékezett meg.
1951
Férje gyilkolja meg Bajor Gizit
A vészkorszakban férje mellett sok más zsidót is elbujtató Bajor Gizi halálának körülményei máig nem teljesen tisztázottak: annyit tudunk, hogy férje, Germán Tibor orvos attól való indokolatlan félelmében, hogy feleségét különböző súlyos betegségek fenyegetik, 1951. február 12-én megzavarodott elmével halálos adag morfiumot adott az ünnepelt színésznőnek, majd magával is végzett.
1952
Elindul az önálló góltotófogadás
A 2 forint 50 fillér árú góltotószelvényt az első alkalommal az augusztus 30–31-i fordulóra lehetett megjátszani. A szelvény két fő- és egy tartalék mérkőzés végeredményére, valamint az első félidejére külön kínált fogadást. Az első szelvényen NB I.-es mérkőzések (a Vasas–Kinizsi, a Szegedi Honvéd–Diósgyőri Vasas, a Pécsi Lokomotív–Győri Vasas) góljainak darabszámára lehetett megtenni a téteket.
1952
Oscar-díjat kap
Humphrey Bogart
„A módszer, hogy túlélj egy Oscart az, hogy sohase próbálj meg nyerni egy másikat... Túl sok itt a sztár” – nyilatkozta egyszer Hollywood aranykorának legnépszerűbb színésze. Az eleinte hidegvérű gengsztereket, majd A máltai sólyom című filmben (1941) Sam Spade nyomozót alakító Bogart felejthetetlen alakítást nyújtott a Casablancában (1943), ám a hőn áhított díjat az Afrika királynőjéért kapta meg.
1952
Hatalmas szmog telepedik Londonra
A köd és az eső országának fővárosa felett 1952. december 4-én egy hideg anticiklon ült meg, és a szélcsend miatt napokig ott is maradt. A várost másnapra sűrű, kéményfüsttel és kipufogógázokkal kevert, százszázalékos páratartalmú köd takarta be. A londoniak az orrukig sem láttak, a szúrós szag csípte az orrukat és a szemüket. Négy nap alatt és a következő hetekben közel százezren betegedtek meg.
1952
16 magyar olimpiai arany
A helsinki olimpia hozta a játékok történetének eddigi legsikeresebb magyar szereplését. Magyarország 16 megszerzett aranyával harmadik lett a nemzetek pontversenyében, amely az „imperialisták felett aratott” győzelmet jelentette. A dobogó legfelső fokára léphetett fel többek között a kard-, a vízilabda-, valamint a futballcsapat is, ám híres ökölvívónk, Papp László is a legszebben csillogó érmet hozta haza.
1953
Megduplázódik
a Totó forgalma
1953. november 25-én a magyar labdarúgás a korszak legnagyobb sportszenzációjával hívta fel magára a figyelmet: az Aranycsapat otthonukban győzte le Anglia legjobbjait 6:3-ra. A magyar totó iránti érdeklődés az angol–magyar mérkőzés után megduplázódott. A korábbi három évben a heti szelvényforgalom átlagosan 150 000 darab körüli volt, a 23. játékhéten már átlépte a 200 000-es határt, és tovább növekedett.
1953
Megkoronázzák
II. Erzsébetet
Habár már hivatalosan apja, VI. György 1952. február 6-i halála óta Erzsébet uralkodott az angol trónon, Geoffrey Fisher, Canterbury érseke csak 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a mindössze 27 esztendős uralkodó fejére a londoni Westminster-apátságban egy pompás szertartás keretében. Erzsébet 2015 szeptemberében átvette Viktória királynőtől a brit monarchia uralkodási időtartamrekordját.
1953
Lejátsszák az évszázad mérkőzését
A több mint négy éven át veretlen Aranycsapat 1953 novemberében utazott a labdarúgás tanítómesteréhez, az angol válogatott otthonába. Anglia ugyan 1950-ben a brazíliai vb-n csúnyán leszerepelt, de a londoni Wembley-stadionban még sosem szenvedett vereséget. Ennek is eljött az ideje: a magyar csapat 6:3-ra lelépte az angol válogatottat, és 1954 májusában a budapesti visszavágón is győzött 7:1-re.
1953
Ember a világ tetején
Az új-zélandi Edmund Hillary és nepáli vezetője, Tendzing Norgaj elsőként mászta meg a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet. A brit expedíció Nepál felől indult a délkeleti gerincen át. A hegymászóknak sok gondot okozott a ritka levegő és az időjárás, mivel a nyári monszun idején, a Himaláján hetekig tomboltak a hóviharok. 1921 óta 15 expedíció tett hasztalan kísérletet a csúcs elérésére.
1954
Belépőjegyet nyerhetnek a totózók a nagy visszavágóra
A 19. és 20. játékhét fogadói között tétjeik arányában 200-200 jegyet sorsoltak ki a magyar–angol labdarúgó-mérkőzésre. Az akció a Totó forgalmát és népszerűségét is fellendítette. A mérkőzés – amelyet a közvetítéseknek köszönhetően 16 országból követhették figyelemmel – 3:0-ás félidő után 7:1-gyel végződött a magyarok javára.
1954
Fellibben Marilyn Monroe szoknyája
Több ezer Marilyn Monroe-rajongó figyelte lélegzetvisszafojtva, ahogy kedvencük a Hét év vágyódás című film forgatásán időről időre rálép a New York-i Lexington Avenue és az 52. utca sarkán lévő metrószellőzőre, és az alulról feltörő levegő felfújja a szoknyáját. A színésznő kínosan odafigyelt, hogy túl sokat ne mutasson meg, két fehér alsóneműt is viselt.
1954
Taposóaknára lép Robert Capa
„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel” – emlegette Robert Capa, a fotótörténet legjelentősebb haditudósítója. A Friedmann Endre Ernő néven született, igencsak bohém életet élő fotós megörökítette a spanyol polgárháború pillanatait, később részt vett a normandiai partraszálláson, majd ázsiai hadszínterekre utazott. Az öt háborút végigfotózó Capát végül a Vörös-folyó deltájában érte a halál.
1954
Azonosítatlan
repülő tárgy
szakítja meg
a futballmérkőzést
Egy hűvös őszi napon tízezer szurkoló drukkolt a Fiorentina–Pistoiese-rangadón a Stadio Artemio Franchiban, amikor röviddel az első félidő után a stadionra hirtelen csend borult, aztán egy ordítás hallatszott a tömegből. A nézők többé már nem a gyepen rohangáló játékosokat figyelték, szemük az égre meredt, és ezernyi ujj mutatott felfelé. A labdarúgók is abbahagyták a játékot.
1955
Bevezetik a Totó hathasábos szelvényét
Az évek óta sikeres négyhasábos szelvények mellett a 45. héten bevezették a Totó hathasábos szelvényeit, amelyet 9 forint 90 fillérért lehetett megvásárolni. A kínálat bővülése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fogadói kedv olyan mértékig fokozódott, hogy már az 50. héten 1 403 928 szelvény érkezett be. Ez a Totó nyolcéves történetében a legnagyobb heti szelvényszámot jelentette.
1955
James Dean autóbalesetet szenved
A 24 éves színészlegendának alig kellett egy év, hogy a világ egyik legismertebb embere legyen. Az Édentől keletre és a Haragban a világgal című filmek rövid időn belül megteremtették a James Dean-kultuszt. A nők bálványa imádta a sportkocsikat, és ez lett a végzete is: egy versenyre sietve Porschéjével több mint 185 km/órás sebességgel belerohant egy útkereszteződésben egy másik autóba. Azonnal meghalt.
1955
A világ legszebb asszonya
„A legjobb dolog, ami a makaróni után Itáliából érkezett” – így vélekedett Hollywood a már befutott olasz színésznőről, Gina Lollobrigidáról. Karriere hajnalán, A világ legszebb asszonya című, 1955-ös film forgatásakor a kritikusok csak ennyit fűztek hozzá: igaz a film címe. Gina fénykorában nem csupán gyönyörű, hanem kacér és kihívó is volt, és pillanatok alatt meghódította a férfiközönséget.
1955
Magyarország kosárlabda EB-t nyer
Az 1955-ös budapesti kosárlabda-Eb-n a válogatott a magyar kosárlabdasport legdicsőségesebb fejezetét írta: a nyolcas döntőben a csehszlovákok kivételével mindenkit legyőzött, többek között a félelmetes hírű szovjet csapatot is a földbe döngölte a Népstadion 40 ezer nézője előtt. Az Európa-bajnok magyarok politikai okokból végül nem utazhattak ki az olimpiára, pedig sokak szerint éremesélyesek voltak.
1956
Gazdára talál a Totó legnagyobb nyereménye
Az 1956. október 14-i fordulóban egyetlen telitalálatos szelvényt adtak fel, mégpedig a pesterzsébeti totózóban, a Kossuth Lajos utca 30.-ban. A Totó 17 éven át tartó, 12 főmérkőzéses időszakának legnagyobb nyereményét, 648 789 forintot 1956. október 23-án, a forradalom napján fizették ki Radspiller Béla Gyula részére. Habár egy film is készült a peches szerencsésről, valójában alig tudunk valamit róla.
1956
Elrabolt repülőgéppel disszidálnak Budapestről
A bokszolókkal és berepülőpilótákkal megerősített magyar disszidenscsapat tagjainak 8–10 perces verekedés után sikerült átvenniük a hatalmat a Budapest–Szombathely légi járat felett. A sikeres akció után az egyikük 300–400 méteres magasságban, a radarfigyelő rendszert kikerülve átnavigálta a határon a húszszemélyes LI–2-es utasszállítót. Nyugaton szabadsághősökként ünnepelték a bátor fiatalokat.
1956
Kitör a magyar forradalom
„Egy nép azt mondta: »Elég volt!«” – szól Márai Sándor költő verse, emlékezve a magyarság talán legfontosabb XX. századi napjaira, amikor felkelt a világ egyik legerősebb szuperhatalmának elnyomása ellen. 1956. október 23-a estéjén közel 200 ezer ember lepte el a Parlament előtti teret, a tüntetők kivágták a nemzeti zászló közepéből a szovjet mintájú címert, és reformokat követeltek a kommunista vezetéstől.
1956
A medencében bosszuljuk meg
a forradalom eltiprását
Amikor Budapest utcáin még dübörögtek a tankok, és a szovjet elnyomók elleni egyenlőtlen küzdelem már több ezer áldozatot követelt, addig 15 ezer kilométerrel odébb lényegesen kiegyenlítettebb viszonyok között – hét a hét ellen –, semleges környezetben a magyar válogatott hihetetlen méltósággal legyűrte a Szovjetunió csapatát a Melbourne-ben rendezett olimpiai vízilabdatorna hatos döntőjében.
1957
Hatvan év szünet után ismét Ötös
Az új, nyereményalap-felosztásos lottó első sorsolását március 7-én 18 órakor a Móricz Zsigmond Kultúrházban tartották.
Összesen 1 505 546 darab szelvény érkezett játékba. A sorsolás előtt 90 perces műsor szórakoztatta az érdeklődőket. Az első telitalálatos nyertesre a 6. játékhétig kellett várni, amikor a „családi számokat” megjátszó özvegy Ring Sándorné 855 089 forint boldog tulajdonosa lett.
1957
Elindul a magyar televíziózás
A kísérleti tévéadások már 1956 tavaszán megkezdődtek, ám a Magyar Televízió első hivatalos élő adására még egy évet kellett várni. A forradalom utáni első május 1-jei felvonulásról négy vadonatúj kamera tudósított. A kor legmodernebb televíziós technikája adta előnyöket azonban csupán kevesen élvezhették, hiszen még csekély számú televíziókészülék volt az országban.
1957
A BBC szerint a spagetti fán terem
A BBC műsorát néző mintegy 8 millió brit igencsak meglepődött, amikor a műsorvezető bejelentette, hogy az enyhe télnek, valamint a „spagettizsizsikek” folyamatos irtásának köszönhetően bő spagettitermésről számoltak be Dél-Svájcban. Ezután bemutatták, miként szüretelik a fákról spagettitésztákat. Az április 1-jei tréfát sokan „bevették”, ugyanis abban az időben még kevesen ismerték a spagettit.
1957
A kádári megtorlógépezet lecsap egy medikuslányra
Brutális gyilkosságban és szervezkedésben való részvétel vádjával felakasztottak egy hatodéves medikát, Tóth Ilonát. Az elmúlt fél évszázad során számos vita kerekedett, hogy a fiatal a forradalom hevében vajon elkövette-e a terhére rótt tettet. A bizonyítékokkal alá nem támasztott, ellentmondásokkal terhes per sokak szerint csupán legitimálni akarta a szovjet hadsereg bevonulásának a szükségességét.
1958
Több mint egy évig nincs telitalálat
a lottón
1957 utolsó hat játékhetén senki sem tippelt jól, ez a tendencia pedig sokak bánatára a következő évben is folytatódott. 1958 utolsó hetén azonban – 57 játékhét után – megszületett a várva várt nyertes szelvény. A telitalálat-mentes időszak hosszát tekintve a második helyezett az 1969. évi 49. hetétől az 1970. évi 48. hetéig terjedő időszak volt.
1958
Tragédia éri a Manchester Unitedet
A belgrádi BEK-mérkőzésről hazafelé tartó angol klubcsapat gépe üzemanyagot vételezett Münchenben. A repülő a rossz időjárási körülmények miatt háromszor kísérelte meg a felszállást, ám mindannyiszor képtelen volt a magasba emelkedni, végül visszazuhant, és kettétört. A tragédiában 23-an vesztették életüket, köztük nyolc játékos. A túlélők között volt Bobby Charlton, a későbbi világbajnok labdarúgó.
1958
Castróék elrabolják a legendás Forma-1-es versenyzőt
A sportág ötszörös világbajnoka, Juan Manuel Fangio a havannai Lincoln Hotelban először csupán tréfának vélte a két maszkos fegyveres akcióját, ám hamar rádöbbent, hogy nem az. Fidel Castro mindent elkövetett, hogy ráirányítsa a világ figyelmét a szabadságharcukra. A fogva tartói jól bántak a sztárpilótával, aki rádión és televízión is követhette a futamokat, és 29 órával később már szabad is volt.
1958
Nagy Imre utolsó szavai
a bíróság előtt
„Egyetlen vigaszom (…), hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály felment azok alól a súlyos vádak alól, (…) amelyeknek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyeket (…) vállalnom kell (…) Kegyelmet nem kérek” – hangzottak a kötél általi halálra ítélt Nagy Imre, az 1956-os magyar forradalom miniszterelnökének utolsó szavai a bíróság előtt.
1959
Az első két telitalálatos
Az 1959-es év 39. játékhetén történt meg először a magyar lottó életében, hogy egy sorsolásra két telitalálatos szelvény is érkezett. A 17, 28, 48, 54, 81-es számokat megjátszó nyertesek egyenként 652 950 forintot vihettek haza. Az egyik nyertes, Ángyán György és családja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szenttamás pusztáról jelentkezett, míg a másik az óbudai Flórián téri csemegeáruházban vette át a szelvényét.
1959
Megszületik
a Barbie baba
A Ruth Handler által megálmodott Barbie baba több mint fél évszázadon keresztül a legnépszerűbb játékcikknek számított szerte a világon. Az amerikai üzletasszony a lányáról nevezte el a játékot, amely abban különbözött korabeli társaitól, hogy felnőtt baba volt, akit fel lehetett öltöztetni. Az első Barbie baba zebracsíkos úszódresszt hordott, és több mint 350 ezer darab fogyott belőle az első évben.
1959
A nap, amikor a zene meghalt
„Remélem, lezuhan a repülőtök” – ugratta Buddy Hollyt a basszusgitáros (aki a kisgépre már nem fért fel) néhány órával azelőtt, hogy a rock and roll történelem egyik legnagyobb ikonja repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A zenészek azért béreltek kisrepülőt, mert elromlott a buszuk fűtési rendszere. A tragédia dátuma egy 1971-es sláger óta úgy ismert, mint „a nap, amikor a zene meghalt”.
1959
A dalai láma utoljára látja Tibetet
Már napok óta tartott a tibeti nép kínaiak ellen vívott fegyveres felkelése, amikor egy katonának öltözött, húszas éveiben járó fiatalember tört át a Lhászában összegyűlt tömegen. Kíséretével a Kyichu folyó felé tartott, hogy társaihoz csatlakozva folytassa útját India felé. Két hét éjszakai gyaloglás és a Himalája hegyvonulatain történő átkelés után lépte át a határt Tendzin Gyaco, a 14. dalai láma.
1960
Három jó tipp,
két szerencsés
A 15. játékhéten az egyik nyertes, a 16 éves Kovács Ildikó az 1 588 635 forintos nyereményalapból nem kevesebbet,
mint 1 059 090 forintot vihetett haza, ugyanis a két feladott szelvényén ugyanazt a nyertes számötöst jelölte be. Így két személy, de három szelvény osztozott a telitalálatos nyereményalapon.
1960
Új fővárost kap Brazília
A brazil vezetők már a XIX. század elejétől egy új, az ország belső, bár szegényebb, de a kalóztámadásoktól védettebb területeire akarták áthelyezni a fővárost. Brazíliaváros alapkövét végül 1922-ben rakták le, az építkezés azonban csak az 1950-es években vette igazán kezdetét. Az új fővárost az államelnök még elkészülte előtt felavatta, csak azért, hogy elmondhassa magáról: ő volt Brasilia alapítója.
1960
Televízióban vitázik Kennedy és Nixon
John F. Kennedy demokrata szenátor és Richard Nixon republikánus alelnök a chicagói tévéstúdióban mérte össze erejét. Egyes vélemények szerint az elnökjelöltek 66,4 millió néző által követett szóbeli harcának nyertese egyértelműen a fiatal és jóképű Kennedy volt, míg a kellemesebb hangú Nixon a rádióval szemben a képernyőn jóval idegesebbnek tűnt, és az sem vált előnyére, hogy elutasította a sminket.
1960
Lelövik a U-2-t
Mélyen a Szovjetunió területe fölött, Szverdlovszk közelében a szovjet légierő 14 rakéta kilövésével kilőtte a Gary Powers vezette, 33 000 méter magasságban levő kémrepülőgépet. A pilóta 5000 méteren sikeresen katapultált, és egy kolhoz sertéshizlaldája mellett ért földet. Az amerikaiak kezdetben tagadták a kémrepülés tényét, ám később elismerték a számukra jelentős presztízsveszteséggel járó incidenst.
1961
Bevezetik az IKERLOTTÓ szelvényt
„Áttértem az ikerszelvényre. Addig csak öt számmal játszottam, és csak kettes találataim voltak. Az ikerszelvény által kínált lehetőséget használva a tíz számot játszottam meg” – mondta Szigeti Ferenc 60 éves nagykőrösi moziüzemi dolgozó 1962-ben, amikor a 32. játékhéten telitalálatával 1 560 068 forint 75 fillért vihetett haza a két alapjátékot tartalmazó számtáblás szelvény segítségével.
(Plakát: Iker lottó, Macskássy János, 1961)
1961
Kettévágják Berlint
Bár Walter Ulbricht, az NDK államfője elvetette a fal építésének lehetőségét, augusztus 13-a hajnalán a keletnémet határőrök lezárták a határt Nyugat- és Kelet-Berlin között. A kezdetben szögesdrótból álló, később védelmi zónákkal határolt, három méter magas betonfalra azért volt szükség, mert az NDK-ból tömegével menekültek az emberek nyugat felé – elsősorban Berlinen keresztül.
1961
Elindul utolsó útjára az Orient Express
Az 1883-ban induló vasút Európa nyugati felét (Párizs, London) kötötte össze a keletivel (Athén, Isztambul). Bár fennállása során több útvonalváltozás is történt, a magyar főváros mindvégig az állomások között szerepelt. A vasútvonal ihlette Agatha Christie angol írónő egyik legismertebb krimijét, a Gyilkosság az Orient expresszen című művét.
1961
Csimpánz Föld körüli pályán
1961-ben már két szovjet űrhajós is megkerülte a Földet, az amerikaiak jelentős hátrányban voltak. Eleinte nem mertek emberrel kísérletezni, így egy csimpánzt ültettek a Mercury–Atlas–5 rakéta fedélzetére. Enost mindössze három nappal a kilövés előtt választották ki, ám már 1250 óra tanulás állt a háta mögött. Az állat a 181 percig tartó űrrepülést túlélte, egy évvel később azonban vérhasban elpusztult.
1962
Ötéves az Ötöslottó
A magyar lottó születésnapja alkalmából rendkívüli sorsolást tartottak az Optikai Művek Kultúrházában. A számhúzáson és a szórakoztató műsoron, amelyen csak belépőjegy ellenében lehetett részt venni, összesítéseket is közzétettek. Mint elmondták, az öt év alatt a 21,5 millió nyertes fogadás gazdái mintegy másfél milliárd forintot vihettek haza. A legnagyobb addigi nyeremény 1 806 813 forint volt.
(Plakát: 5 éves a lottó!, Macskássy János, 1962)
1962
A négy gombafejű kudarca Londonban
A Beatlest már számos lemezkiadó vállalat utasította el; a Decca Recordsnál majdnem egy teljes órát kaptak a bizonyításra, 15 dalukat énekelhették el (amelyeket rögzítettek is), ez első látásra úgy tűnt, meggyőzte a kiadót. Ám február elején a producer elállt a szerződéskötéstől, mondván „a gitárbandák már kimentek a divatból, a Beatlesnek nincs jövője a show bizniszben”. Hatalmasat tévedett.
1962
Három kör a Föld körül
John H. Glenn volt az első amerikai űrhajós, aki megkerülte a Földet. Három körpálya megtételét követően kézi vezérlésű űrkabinja az előre megadott területen szállt le az Atlanti-óceánon. Glenn űrútja 4 óra 55 perc 23 másodpercig tartott, utazása során 20 000 km/óra sebességet ért el, és összesen 129 000 kilométert tett meg. Ezzel az utazással az amerikaiak behozták a Szovjetunió előnyét az űrhajózásban.
1962
A svéd televízió megtréfálja nézőit
Svédország egyetlen tévécsatornájának műszaki szakértője egy forradalmi újdonságról tájékoztatta a filmeket abban az időben még csupán fekete-fehérben élvező skandináv nézőket. Elmondta, egy pofonegyszerű trükkel házilag meg lehet oldani, hogy a televízió színes legyen: nylonharisnyát kell a képernyőre húzni. Ezt követően svédek ezrei halászták elő harisnyáikat, színeket azonban ezután sem láttak a tévében.
1963
Hathetente egy telitalálatos
1963-ban összesen nyolcszor volt telitalálat – míg a korábbi években „csupán” 3, 1, 6, 5, 4, illetve 3 alkalommal örülhetett valaki. A legszerencsésebb év első felében már öt telitalálat született. Az Ötöslottó sikere sajnálatos módon a korábban népszerű Totó mélyrepülését eredményezte: a milliomos nyerteseket látva a sportfogadás forgalma kétévente feleződött, így a Totó átalakításáról döntöttek.
1963
Kennedy elnök merénylet áldozata lesz
„Elnök úr, nem mondhatja, hogy Dallas nem rajong Önért!” – fordult Kennedyhez a texasi kormányzó felesége. Néhány perccel később a csillogó, nyitott limuzint vér, agyvelő és koponyacsont-darabkák szennyezték be. Lee Harvey Oswald egy tankönyvraktár hatodik emeletéről három lövést adott le az elnöki limuzinra, amelyből kettő az elnököt, egy pedig az előtte ülő texasi kormányzót találta el.
1963
A nagy angliai vonatrablás
A Glasgow-ból Londonba tartó postavonatot hajnali háromkor vasutasruhába öltözött rablók mindössze 20 perc leforgása alatt fosztották ki. A 2,6 millió fonttal távozó tettesek elegáns, hollywoodi filmekbe kívánkozó módszere megragadta az emberek fantáziáját, az elkövetők közül néhányan valóságos népi hősök lettek Angliában. A 11 vádlottra összesen több mint háromszáz évnyi börtönbüntetést szabtak ki.
1963
„Ich bin ein Berliner”
„Kétezer évvel ezelőtt az emberek azt mondták büszkén: »Civis Romanus sum«. Ma, a szabadság világában pedig ezt mondják büszkén: »Ich bin ein Berliner«. Sokan vannak ma a világon, akik nem értik, valójában mi a különbség a szabad és a kommunista világ között. Jöjjenek hát el Berlinbe” – mondta Kennedy németországi látogatása során a városháza előtt. A beszéd sokat vitatott sora miatt vált halhatatlanná, ugyanis egy apróbb hiba miatt az elnök gyakorlatilag egy ételnek nevezte magát.
1964
Megújul a 17 éves Totó
A 12 főmérkőzéses Totó játékot 1964 márciusától 13+1-es szerkezetűvé alakították át: a heti szelvényen 13 főmérkőzés mellett 3 tartalék is szerepelt. Korábban elég lett volna a garantált telitalálat eléréséhez 531 441 darab szelvény, de az új formában ehhez már több mint négymillióra lett volna szükség. Ennek köszönhetően szinte minden évben többször is milliós nyereményeket vihettek haza a totózók.
1964
Elindul a Delta
A hetente 20–25 perces adásokkal jelentkező tudományos híradó sokáig az egyetlen hírforrás volt az országban, ahol a nyugati technológiai fejlesztésekről is beszámoltak. Noha a tudomány alapvetően nem közönségbarát téma, a Delta – illetve a műsorral már szinte eggyé váló Kudlik Júlia – mégis heti 4–5 millió nézőt szegezett a tévéképernyők elé.
1964
Üzembe helyezik a japán golyóvonatot
Az „Álom szuperexpressznek” nevezett, 66 alagúton és 96 hídon keresztülmenő sinkanszennel 210 kilométeres óránkénti sebességgel akár két és fél óra alatt el lehetett jutni Tokióból Oszakába. Az olimpia lázában égő Japán csúcstechnológiája révén a világ figyelmének középpontjába került.
1964
Szovjet támadásnak vélik az alaszkai földrengést
A világ második legerősebb, 9,2-es magnitúdójú földrengése négy teljes percen át tartott. A több mint hatvan méteres szökőárat okozó, utcákat és házakat eltüntető, 128 áldozattal járó katasztrófát első pillanatban a hidegháborús ellenség, a Szovjetunió támadásának vélték.
1965
Fortuna kerestetik
1965-ben még csupán a Budapesti Nemzetközi Vásár látogatóit értesítették, hogy keresik Fortuna megtestesítőjét, két évvel később, a lottó 20. születésnapja alkalmából már országosan hirdetve kutatták az istennőt megtestesítő hölgyet. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság felhívására mintegy kétszáz, szépségét és intelligenciáját megmérettetni kívánó nő jelentkezett, a döntő végül Fejér Judit győzelmével zárult.
(Plakát: Fortuna kerestetik, s.n., 1967)
1965
Felrobbantják
a Nemzeti Színházat
A magyar kormány 1963-ban döntött a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház épületének lebontásáról, ugyanis a sokat vitatott vélemény szerint a metró építése során az egyébként sem jó állapotban lévő színház statikailag tovább gyengülne. Az 1875-ben átadott épület felrobbanását a hatalmas tömeg néma csendben nézte végig, csak a rendőrök kiabáltak, hogy a biztonságuk érdekében az emberek lépjenek hátrébb.
1965
Muhammad Ali legendás meccse
A Torony és Sonny Liston második összecsapása alig néhány másodpercig tartott, mert a 23 éves Ali már az első menetben kiütötte 33 éves riválisát. A mérkőzés egyik érdekessége, hogy ekkor bokszolt először új nevén a sportág történetének egyik legnagyobb alakja, aki egy évvel korábban még Cassius Clay-ként hódította el Listontól a nehézsúly koronáját. Ekkor ellenfele a hetedik menetig jutott.
1965
A tűz ellenére sem szakad félbe a mérkőzés
A Mount Hermon középiskola amerikaifutball-csapata hazai pályán fogadta a Deerfield Academy legjobbjait, amikor az iskola egyik épülete rövidzárlat miatt lángokba borult. A játékvezetők nem ítélték veszélyesnek a helyzetet, a nézők sem vonultak el, a meccs folytatódott, a tűzoltók nyugodtan végezhették munkájukat a pályától körülbelül 60 méterre. A hazaiak végül kikaptak, és az épület is szinte porig égett.
1966
Telitalálat-sorozat az Ötöslottóban
Az 1966. év 9–10–11. játékhetében fordult elő először, hogy három egymást követő sorsoláson is volt telitalálat. A 7, 8, 15, 50, 80, majd az 51, 59, 64, 75, 86, illetve a 4, 17, 39, 49, 89 számsorok mindegyik játékhéten telitalálatot, mégpedig 1 991 845, 1 956 767 és 2 035 585 forintos főnyereményt eredményeztek. Tíz év múlva, 1976-ban ez a különleges esemény megismétlődött a 22–23–24. játékhéten.
1966
Kína kulturális forradalmat hirdet
A Nagy Kulturális Forradalom nyomán megalakultak a Vörös Gárdák, amelyek a Népi Felszabadító Hadsereg segítségével nemcsak a pártvezetőket mozdították el, hanem az úgynevezett burzsoá reakciósokat is kegyvesztetté tették. A tíz évig tartó társadalmi felfordulás az iskolák, az egyetemek bezárásához, üzemek leállításához vezetett. Sok millió embert – átnevelés címén – vidékre száműztek fizikai munkára.
1966
Bemutatják a Szegénylegények című filmdrámát
Jancsó Miklós 1965-ben készült, fekete-fehér alkotása egy évvel később Londonban az év legjobb külföldi filmje díját nyerte. A világhírű magyar rendező, a cannes-i filmfesztivált is megjárt filmdrámája a XIX. század második felének alföldi betyárvilágát (és annak felszámolását) eleveníti fel. A művet sokat az 1956 utáni megtorlásokkal állították párhuzamba.
1966
400 éves kolostort árasztanak el Mexikóban
A dél-mexikói Chiapas államban található Grijalva folyón egy duzzasztógátat építettek, amelynek átadása után nagy terület, többek között egy gyarmatosítás korából származó templom is víz alá került. A XVI. század közepén spanyolok által épített, majd az 1770-es évekbeli pestisjárvány során elnéptelenedő templom az aszály miatt 2002-ben és 2015-ben is előbukkant a víztározóból.
1967
Megkezdődik a borítékos sorsjegyek értékesítése
Az 1968-as mexikói olimpiára a sportolók szokatlanul magas utazási és tartózkodási költségeinek részbeni fedezésére a Pénzügyminisztérium, mint társadalmi cél érdekében szervezett új sorsjegyjátékot, engedélyezte a borítékos sorsjegy bevezetését. A Magyar Olimpiai Bizottság közreműködésével kibocsátott, négyforintos sorsjegyeket napok alatt elkapkodták.
1967
Megkoronázzák
Reza sahot
Teheránban a 26 éve uralkodó Mohammed Reza Pahlavi sah 48. születésnapján Irán császárává (sáhánsáh, azaz királyok királya) koronáztatta magát, feleségét, Farahot egyúttal az iszlám időszakában ismeretlen császárné címmel ruházta fel. 27 millió – főként nyomorgó – alattvalójának a sah hét napig tartó fényes ünnepségsorozatot rendezett. Az ünnepélyes menetet 15 ezer katonából álló sorfal szegélyezte.
1967
Meghal
Kodály Zoltán
A világhírű zenepedagógus, zeneszerző, népdalgyűjtő fő feladatának azt tartotta, hogy a zene mindenkihez eljusson. Híres mondása – „A zene mindenkié!” – szállóige lett. A hegedülni, gordonkázni és zongorázni önállóan megtanuló Kodály zeneszerzőként és zenegyűjtőként is nemzetközi elismertségre tett szert. A Kodály-módszer ma már világszerte ismert és követett példa a zenepedagógiában.
1967
Albert Flórián nyeri
az Aranylabdát
A „Császár”, ahogy csapattársai és a szurkolók nevezték mindössze 17 évesen debütált a válogatottban, ehhez hasonló 25 évvel azelőtt történt utoljára. A különleges gólérzékenységű csatár pályafutása alatt végig az FTC játékosa volt, és 537 klubmérkőzésén 383 találatot jegyzett. Albert Flórián első és ez idáig egyetlen magyarként kaphatta meg a France Football francia labdarúgó szaklap által alapított díjat.
1968
Sorsjeggyel a mexikói olimpiáért
Az Országos Takarékpénztár által szervezett játékok közül már nemcsak a Totó, de a borítékos sorsjegy megvételével is támogatták a fogadók a magyar olimpikonok mexikói kiutazását. 1968-ra már 125 helyen lehetett fogadni, ebben az évben 20 millió darab borítékos sorsjegy kelt el, de a 60,2 millió totószelvény értékesítéséből is jutott az olimpia támogatására.
(Plakát: Sport borítékos sorsjegy. Azonnal fizet! Bánó Endre, 1968)
1968
Véres fordulópont Vietnamban
A Tet-offenzíva keretein belül 70 ezer kommunista gerilla több mint száz közép- és dél-vietnami városban indította meg összehangolt támadását. A dzsungelharchoz szokott amerikai katonai vezetést teljesen váratlanul érte az akció. Bár az északiak több tízezer embert vesztettek, a hadjárat fordulópontot jelentett a vietnami háború történetében.
1968
Merénylet
Robert Kennedy ellen
John F. Kennedy öccse az 1968-as elnökválasztási küzdelem egyértelmű befutójának számított. A Johnson elnök vietnami politikáját bíráló és a faji megkülönböztetést ellenző politikus Los Angelesben a jeruzsálemi keresztény palesztin családból származó Szirhán Bisára Szirhán merényletének esett áldozatul, aki több golyót is beleeresztett a helyi Ambassador Szálló konyháján átsiető Robert Kennedybe.
1968
Több száz magyar kiskatona ölt turbánt
Az 1968 nyarán a pilisi erdőben leforgatott Egri csillagok című magyar filmben közel 2500 magyar katona szerepelt, ki a várvédők, ki a támadók oszmán jelmezét felöltve. A kirendelt kiskatonák már 20 hónapja szolgálatban voltak, amikor parancsnokuk meghosszabbította szolgálati idejüket, ennek ellenére a bakák élvezték a forgatást.
1969
„Extra” sorsolást szerveznek
Az 1969. október 11-i, szombati, a televízió által is közvetített sorsolásra rendkívüli „Extra” szelvényeket hoztak forgalomba. Az Extralottóban a rendszeres játékhoz hasonlóan tárgynyeremény-sorsolást is tartottak, amelynek több mint ezer nyereménye közt négy fődíj is volt: két berendezett öröklakás és két személygépkocsi. A 3 207 621 darab szelvényvásárló közül végül majd 65 ezer nyertes örülhetett.
1969
Pelé 1000. gólját szerzi
A tízszeres brazil és háromszoros világbajnok, 29 esztendős labdarúgó 909. első osztályú mérkőzésén a Rio de Janeiró-i Maracana-stadionban a Santos színeiben egy tizenegyesből szerezte pályafutásának ezredik gólját. Edison Arantes do Nascimento, azaz – ahogyan a világ megismerte a nevét – Pelé a brazil válogatottban 16 évesen mutatkozott be, és nem volt még nagykorú, amikor első világbajnoki címét szerezte.
1969
Ember a Holdon
A Neil Armstronggal, Edwin Aldrin Jr.-ral és Michael Collinsszal a fedélzetén az Apollo–11 űrhajó 1969. július 19-én érte el a Hold pályáját, a Sas leszállóegység másnap landolt a Nyugalom tengerén. Armstrong ekkor küldte el híres rádióüzenetét a houstoni központba: „A Sas leszállt.” Néhány órával később Armstrong kinyitotta a leszállóegység ajtaját, és több millió tévénéző szeme előtt a Holdra lépett.
1969
A magyar labdarúgás első „Mohácsa”
A szurkolók számára hatalmas megrázkódtatást jelentett, amikor a tizenegy először nem jutott ki a világbajnokságra. A már megnyertnek hitt selejtezőcsoportban pontegyenlőség alakult ki Magyarország és Csehszlovákia között, így a továbbjutásról pótselejtező döntött. A mérkőzésre Marseille-ben került sor, ahol a válogatott 4-1 arányú vereséget szenvedett. „A mi időnk lejárt” – nyilatkozta Mészöly Kálmán védő.
1970
200 éve valami elindult
Az 1620-ban Genovából elindult rendszeres sorsolású, 90 darab számból 5 darab kiválasztására épülő lottójátékot az ezt követő 150 év alatt Európa legtöbb országában bevezették. Az első, 1770. szeptember 2-i budai sorsolás emlékére külön „emlék”-lottószelvényt hoztak forgalomba. A kisorsolt 17, 18, 44, 47, 64-es számsor azonban nem eredményezett telitalálatot.
1970
Libegővel lehet feljutni
a János-hegyre
Kétéves építkezés után készült el a magyar főváros egyik legfőbb nevezetessége, amelynek elnevezésére a kerületi önkormányzat pályázatot írt ki. A több tízezer ötlet – mint például Andalgó, Budai szellővasút, Fityegő, Hegyi batár, Mókushinta, Tájdrót stb. – közül végül a Libegő nyert. Az új közlekedési eszközt hamar megkedvelték a budapestiek, már az első tíz évben 4,5 millióan utaztak rajta.
1970
„Houston, baj van!”
A híres mondat valójában így szólt: „Houston, volt egy problémánk!” Az Apollo–13 parancsnoka, Jim Lovell ezzel az üzenettel jelezte a floridai űrközpontnak, hogy a Földtől 320 ezer kilométerre felrobbant az egyik létfontosságú oxigéntartály. Az űrhajósok végül úrrá tudtak lenni a problémákon, a kilélegzett szén-dioxid tisztítását szigetelőszalagokkal, könyvborítóval és egy régi zoknival oldották meg.
1970
Súlyos autóbalesetet
szenved Pici
Kozma István vagy ahogy itthon mindenki ismerte: Pici 198 centijével és 145 kilogrammjával félelmetes erőt képviselt a birkózószőnyegen. A két olimpiai aranyat is nyerő, örökké vidám sportoló 1970 áprilisában autójával a Ruttkai Éva – Latinovits Zoltán színészpárhoz indult, de az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésében karambolozott a 15-ös busszal. Súlyos sérüléseibe négy nappal később halt bele.
1971
Az első TV-LOTTÓ
A kísérleti jelleggel kibocsátott, alkalmi lottószelvény sorsolását a televízió is közvetítette. A fogadók pozitív visszajelzését követően a következő években sem volt hiány a Tv-lottóból, amely hatékonyabbá tette a Magyar Televízió és a lottósorsolás közötti együttműködést. A havi tárgynyeremények között egyre többször fordultak elő tévékészülékek, a televízió pedig gyakrabban közvetített lottósorsolásokat.
(Plakát: Rendkívüli Tv lottószelvény újdonság!, s.n., 1971)
1971
Megalakul a Greenpeace
Bill Darnel kanadai szociális munkás a zöld és a béke fogalmát összekapcsolva talált ki a nevet a természetvédők és a békeharcosok csoportjának. A Vancouver kikötőjéből „Greenpeace” felirattal a vitorláján kifutó halászhajó az alaszkai partoknál fekvő Amchitka szigetére tartott, hogy tiltakozzon az amerikai atomkísérletek ellen, de a csapat félúton visszafordult. Hazatérve azonban hősként ünnepelték őket.
1971
Kocsikázás a Holdon
Az Apolló–15 utasai, David R. Scott és James B. Irwin összesen 27,9 kilométert autóztak a mindössze 14 km/h végsebességre képes „Lunar Rover”-rel. A karosszéria nélküli földi gépkocsihoz hasonlító jármű minden idők egyik legdrágább autója: 38 millió dollárból fejlesztették ki. A holdautó vezető tervezője a magyar származású Pavlics Ferenc volt, aki az 1956-os forradalom miatt hagyta el Magyarországot.
1971
Köddé válik az ismeretlen géprabló
A Seattle-be tartó Boeing 727–100-as járatára D. B. Cooper (ál)néven bejelentkezett utas udvariasan közölte a stewardesszel, hogy bomba van nála, és eltéríti a gépet. A géprabló a földet érés után megkapta a 200 ezer dollárt, illetve az ejtőernyőket. Miután elengedte az utasokat, a Boeing ismét a levegőbe emelkedett, és mikor a Cascada-hegység felett jártak, Cooper kiugrott a gépből, majd örökre eltűnt.
1972
25 éves a Totó
A Totó születésnapjára levelezőlapot és különböző emléktárgyakat bocsátottak ki. Az egyik születésnapi Totó-kupa pályázatán pedig egy Zsiguli talált gazdára a pályázók között. A Totó által generált bevételek révén sok magyar sportoló és sportvezető juthatott el a müncheni olimpiára, emellett magukat a totózókat is ösztönözték, hogy látogassanak ki a nyári játékokra.
(Plakát: Jubileumi totó kupa pályázat, s.n., 1972)
1972
Terroristák túszokat szednek
a müncheni olimpián
A Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista csoport izraeli sportolókat ejtett túszul a müncheni olimpián. A túszok életéért cserébe azt követelték, hogy Izrael palesztin foglyokat engedjen szabadon. A terrorelhárításban járatlan német hatóságok által indított túszmentő akció véres kudarcba fulladt, meghalt mind a 11 izraeli sportoló, öt terrorista és egy német rendőr. Három terroristát élve elfogtak.
1972
Megtalálják a Loch Ness-i szörny „tetemét”
Futótűzként terjedt a hír, hogy zoológusok felfedezték a híres skóciai szörny maradványait. Később egy vizsgálat megállapította, hogy a megtalált lény csupán egy elhullott elefántfóka. Csak másnap derült ki, hogy a világméretű átverés felelőse a közeli állatpark egyik munkatársa, akinek az volt a szándéka, hogy a kollégáit megtréfálja. A vicc azonban a rendőrség megjelenésével már korántsem ütött akkorát.
1972
Embert kell enniük
a túléléshez
Az uruguayi légierő Chilébe tartó repülőgépe a rossz időjárás és egy pilótahiba miatt az Andok oldalának csapódott. A fedélzeten az Old Christians Club rögbicsapat játékosai, rokonaik és barátaik utaztak; a szerencsétlenül járt gépet a hófödte hegyekben csupán a zuhanás utáni 71. napon fedezték fel. A túlélők egyetlen dolgot tehettek, hogy életben maradjanak: elhunyt társaik húsát kellett elfogyasztaniuk.
1973
Peches év az aktuális évszámmal játszóknak
Szokatlan volt a lottózók számára, ha a 90 szám közül az egyiket hosszú időn keresztül egyszer sem sorsolták ki. Az évszámokat megjátszók számára az 1973-as év különösen szerencsétlen volt, mert a 73-ast egyetlenszer sem húzták ki. Érdekes azonban, hogy ez a szám a közeli években a leggyakrabban kisorsolt számok között szerepelt, például hat telitalálatban kapott helyet az 1975-ös év során.
1973
Egy svéd bankrablásnál lejátszódik az „első” Stockholm-szindróma
A svéd fővárosban két fegyveres kirabolta a Kreditbankent, ám nem tudtak elmenekülni, és túszaikkal, négy banki dolgozóval hat napon át voltak összezárva. A 131 óra alatt különös kapcsolat alakult ki a túszejtők és az áldozatok között, így amikor a dráma véget ért, a rendőrök meglepődve tapasztalták, hogy a túszok védelmükbe vették a rablókat. Az egyik nő pedig később feleségül ment az egyik túszejtőhöz.
1973
Az utolsó amerikai katona is elhagyja Vietnamot
1968 végére a délkelet-ázsiai országban állomásozó amerikai erők meghaladták a félmillió főt, ám a létszám- és technikai fölény ellenére az intervenció a vietnami gerillaharc miatt kudarccal zárult. Két évvel azt követően, hogy az utolsó amerikai katona is elhagyta Saigont, az észak-vietnami erők lerohanták délt.
1973
Forró öntőgödörbe esik
a magyar elnökhelyettes
A reformokat szorgalmazó Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese a miskolci Lenin Kohászati Művek martinacélművében tett látogatása során beleesett egy 700 °C-on fortyogó acélöntőformába. Habár felmerült, hogy Kádár, a KGB, esetleg a CIA ügynökei segítették a halálba Vályit, valószínűleg baleset volt, ugyanis az – egyesek szerint részegen érkező – látogatók nem tartották be a biztonsági szabályokat.
1974
Megdől a 10 éves nyereménycsúcs
Az 1974-es év 12. hetében a 6, 14, 37, 46, 54-es számsor az addigi legnagyobb lottónyereményt szolgáltatta, egészen pontosan 2 595 359 forintot, amely 5%-kal haladta meg az addigi legnagyobbat. Tíz éven át tartotta a csúcsot az 1964-ben, a 10. héten megnyert 2 473 093 forint, amelyet új tulajdonosa a 10, 14, 40, 46, 86 páros számoknak köszönhette. Az 1974-es csúcsot már a következő évben megdöntötték.
1974
Megtalálják az agyagkatonákat
A közép-kínai Hszian városának közelében kútfúrás közben, négy méteres mélységben bukkantak helyi földművesek az ókori Kínát először egyesítő Csin Si Huang-ti császár föld alatti sírrendszerének védelmére rendelt terrakotta hadsereg katonáira. Az ókori világ „nyolcadik” csodájának számító sereg minden egyes katonájának egyedi arca van, agyagfegyvereik pedig ma is tűélesek.
1974
Megfosztják állampolgárságától
a Gulág krónikását
Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író nyolc évet raboskodott a szovjet pokolban, amelyet több írásában is igen érzékletesen mutatott be. A moszkvai vezetésnél akkor „telt be a pohár”, amikor 1974 februárjában a népszerű író többpártrendszert követelt. Felmerült a börtön vagy a „véletlen baleset” is, mint megoldási eszköz, ám végül a kommunista párt tagjai a száműzés mellett döntöttek.
1974
Az ABBA nyeri
az Eurovíziót
A sorrendben a 19., a nagy-britanniai Brightonban rendezett Eurovíziós Dalfesztivál volt az első alkalom, amelyen Svédország indulója győzedelmeskedni tudott. A nyolcadikként előadott Waterloo című dal világsláger lett. Érdekesség, hogy brit színekben Olivia Newton-John lépett fel, aki évekkel később a Grease című zenés filmmel lett világhírű.
1975
Négy telitalálat egyszerre
Az 1975. évi 2. játékhéten történt meg először, hogy egy Ötöslottó-sorsolás négy telitalálatot hozott. A 3, 13, 38, 69, 71-es számsort megjátszók a nyereményalap-felosztásos játékban osztoztak a kb. 2,5 milliós nyereményalapon, egyenként „csupán” 616 882 forintot nyertek. Ennél kisebb összegű telitalálatos lottónyereményt addig csak egyetlenegyszer, 1960-ban regisztráltak a magyarországi lottó történetében.
1975
Forradalom Hollywoodban – bemutatják a Cápát
Amerikaiak tömegei hagyták el remegve a mozitermeket. A strandok kiürültek, Hollywoodban pedig radikális átalakulás vette kezdetét. Mindez egy zöldfülű rendező, Steven Spielberg filmjének volt köszönhető, amely emberek millióiban ültette el a cápákkal szembeni félelmet. Spielberg már akkor tudta, hogy a Cápa kasszasiker lesz, amikor az előzetes bemutatón egy férfi ijedtében kirohant a teremből.
1975
A Malév-gép rejtélyes tragédiája
A Malév 240-es számú járata a Budapest–Bejrút menetrend szerinti útvonalon, Libanon tengerpartjának közelében a Földközi-tengerbe zuhant. A fedélzeten tartózkodó ötven utas, valamint a tízfős személyzet életét vesztette. A légi katasztrófa oka hivatalosan máig is ismeretlen. Valószínűleg hátulról egy rakétatalálat érte, a kormányozhatatlanná vált gép belezuhant a tengerbe, és a becsapódáskor felrobbant.
1975
Üzembe helyezik
a Széchenyi-hegyi tévétornyot
A televíziózás megnövekedett igényeit a hegyen álló korábbi állomás már nehezen tudta kielégíteni, ezért 1973-ban megkezdték az országos tévéhálózat fiatalítását és fejlesztését. A 152 méteres magasságával Budapest fölé magasodó televízió és ultrarövid hullámú adóállomás felállítása után már jóval kevesebb zavar keletkezett a műsorszolgáltatásban.
1976
Több mint félmilliárd lottószelvény
Az Ötöslottó heti átlagos értékesítése 1976-os évben meghaladta a tízmillió darabot, ugyanis összesen 550 693 000 alapjátékot értékesítettek az évben. A lottó népszerűségéhez annak évfordulói is jelentősen hozzájárultak, ugyanis 1976-ban tartották az 1000. Ötöslottó-sorsolást. Az év 8. hetében tartott húzáson a 39, 55, 6, 85, 86 számok kerültek elő a gömbből, telitalálat azonban nem született.
1976
Négy magyar arany Montrealban
A politikai okokból 22 afrikai ország bojkottálta 21. nyári olimpiai játékokon a magyar csapat az éremtábla 10. helyét szerezte meg. A vízilabdacsapat, Magyar Zoltán lólengésben, Németh Miklós gerelyhajításban, Tordasi Ildikó egyéni tőrben megszerzett aranya mellett 5 ezüstöt és 13 bronzérmet hoztak haza sportolóink.
1976
Félórányi csend
az elnökjelölti vitán
Már csak kilenc perc volt hátra Gerald Ford elnök és demokrata kihívója, Jimmy Carter első vitája alkalmával, amikor hirtelen elment a hang. Az ABC műsorvezetője biztosította a nézőket, hogy a felmerülő technikai nehézség nem valamiféle összeesküvés a vitázók egyike ellen. A nézők 27 percen keresztül a hangmérnökök ide-oda rohangálását, illetve a csendben a pódium mögött álló két vitapartnert nézhették.
1976
Clint Eastwood,
az igazságosztó
Harmadik alkalommal vette fel a népszerű színész a Piszkos Harry sorozat Callahan felügyelőjének szerepét, aki az Igazságosztó filmben ismét nem kevés töltényhüvelyt hagyott maga után. A színészmesterség trükkjei helyett a természetességet és a merev, maszkszerű arcot preferáló Eastwood legemlékezetesebb alakításait a Piszkos Harry mellett Sergio Leone westernfilmjeiben láthatta a közönség.
1977
A Totóban 6 millió feletti a heti
szelvényszám
1977. évi 15. fogadási héten érte el az eredeti, 3 forint 30 filléres Totó a legnagyobb heti szelvényszámát, mégpedig a 6 314 833 darabot. A népszerűség igen hirtelen jött: az átlagos, 3,5 milliós adat 5 hét alatt nőtt csaknem a duplájára. Ennek oka valószínűleg az, hogy a 10. héttől kezdve nem volt telitalálat a Totóban, így 4,5 millió forintra emelkedett a főnyeremény. Ezen végül 16-an osztoztak.
1977
Utoljára sújt le
a guillotine
Az emberbarát Joseph-Ignace Guillotin doktorról elnevezett kivégzőeszközt a tévhittel ellentétben nem a francia forradalom során alkalmazták először, ugyanis az már a XIII. században Európa-szerte elterjedt. A guillotine utoljára a marseille-i Baumetes-börtönben sújtott le, mégpedig a gyilkosságért elítélt tunéziai Hamida Dandjoubi nyakára. Négy évvel később Mitterand francia elnök eltörölte a halálbüntetést.
1977
Réges-régen egy
messzi-messzi galaxisban
Az 1977-ben bemutatott, Egy új remény című űropera néhány hét alatt a filmtörténelem egyik legsikeresebb alkotása lett. Milliók voltak kíváncsiak Leia hercegnő, Luke és Han Solo kalandjaira, amelyek során a Halálcsillag első alkalommal repül a levegőbe a Csillagok háborúja filmsorozat negyedik részében. A polgárháborús izgalmak 775 millió dollárt hoztak a gyártóknak.
1977
A Király halála
Ginger nem először találta Elvist embriópózban a fürdőszobában fekve. A rock and roll királyának 20 éves menyasszonya megszokta, hogy vőlegénye a töméntelen mennyiségű altató miatt a legváratlanabb helyzetekben alszik el. Amikor Ginger megfordította a mozdulatlan testet, borzalmas látvány tárult elé: a fej vérben úszott. Hamarosan kórházba szállították, de már késő volt. A halál pontos oka máig nem ismert.
1978
Lottó a moszkvai olimpia jegyében
Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy egy szocialista ország adhatott otthont a nyári játékoknak. Moszkva sikeréért összefogtak a szocialista országok, és Nemzetközi Olimpiai Sportlottó („NOS”) néven 8 alkalomra szóló extra lottójátékot szerveztek, amelynek tárgynyereményei szovjet termékek voltak, többek között Moszkvics gépkocsit, Szokol rádiót, Moszkva villanyborotvát vagy Poljot karórát lehetett nyerni.
1978
Holtan találják
Aldo Morót
Az ötödik miniszterelnöki pozícióját töltő Aldo Morót a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet elrabolta, miután öt testőrével végzett. Az olasz kormányfő életéért cserébe 16 társuk szabadon bocsátását követelték. A kormány több ízben megtagadta az ultimátum teljesítését, így elrablói 55 napos fogva tartás után Rómában meggyilkolták. Holttestét egy gépkocsi csomagtartójában találták meg.
1978
Pápává választják
Karol Wojtyłát
Általános volt a meglepetés, amikor I. János Pál pápa mindössze 33 napig tartó uralma után a viszonylag ismeretlen, lengyel Karol Wojtyłát választották meg Szent Péter utódjának. Az egyik leghosszabban regnáló, ma már szentként tisztelt pápa 450 éve az első nem olasz, egyben az első kelet-európai egyházfő volt.
1978
Hódító útjára indul
a Dallas
A texasi olajmágnás Ewing család mindennapjairól szóló kultikus sorozat az amerikai CBS csatornán debütált. Eleinte nem örvendett kiemelkedő népszerűségnek, ám az egyik főszereplő, Jockey meglövése után megjött az áttörés. Hatalmas sikert aratott, 67 nyelvre szinkronizálták, volt olyan epizód, amelyet 360 millióan láttak. Magyarországon 1990 szilveszterén vetítették az első részt.
1979
A nyereményalap nő,
a szelvényszámok csökkennek
A lottó és a totó közös árbevétele 1979-re 2,8 milliárd forintra nőtt az 1978-as 2,7 milliárdról. A szelvényszámok tekintetében azonban csökkenést kellett elkönyvelni: 744 millióról 556 millióra esett vissza. Mivel jelentősen megnőttek az anyagköltségek, az OTP a kezdetektől változatlan árakat kénytelen volt emelni. Egy alapjáték új ára 5 forint lett, ez pedig meglátszódott az eladási statisztikákon.
1979
Kis késéssel az utolsó japán is kapitulál
A japán Hiroo Onoda 1944 végén egy elit harcosokból álló kis csapat tagjaként került a Fülöp-szigetekre. Egy amerikai támadás után Onoda társaival bevette magát egy kis sziget sűrű dzsungelébe. Bár több írást is láttak, hogy a háborúnak vége, a szövetségesek „hazug” propaganda-hadjáratának hitték. Miután a filippínók megölték társait, hivatalos parancsot kért és kapott, így végül 1979-ben letette a fegyvert.
1979
A Vaslady kerül
Nagy-Britannia élére
Margaret Thatcher brit konzervatív politikus, a szigetország első női miniszterelnöke a Vaslady nevet az Argentína ellen a Falkland-szigetekért vívott háború után érdemelte ki. Az országot valóban vaskézzel irányító tory politikus következetesen végrehajtotta gazdasági reformjait, könyörtelenül letörte a bányászsztrájkot, miközben háromszor nyerte meg a választásokat. Az új adók bevezetése miatt kitört zavargások miatt végül 1990 novemberében lemondott.
1979
A szovjetek megtámadják Afganisztánt
Amikor Afganisztánban szovjetbarát vezetés került hatalomra, az országban a mudzsahedek vezetésével kormányellenes felkelés bontakozott ki, 1979-ben pedig Iránban és Pakisztánban is iszlám fordulat következett be. Fennállt a veszélye, hogy az iszlám forradalmak a Szovjetunió déli, muszlim többségű tagköztársaságaira is átterjednek. A Szovjetunió végül a beavatkozás mellett döntött.
1980
Telitalálat a NOS-lottóban
Az 1978-ban elindított Nemzetközi Olimpia Sportlottó játék utolsó, május 21-én tartott számsorsolásán szokatlan esemény történt: a Moszkvában rendezett NOS-sorsolás telitalálatot eredményezett. A 2 191 087 darab szelvény árából képzett nyereményalap azonban csak 394 396 forintot tudott juttatni a telitalálatosnak.
1980
Bemutatják az Indul a bakterház című filmet
Regős Bendegúz, a Banya, a bakter, valamint Csámpás Rozi kalandjain 1980-ban nevethettek először a magyar nézők. A Rideg Sándor regénye alapján készült, az ócsai falumúzeumban és az egykori Csabony vonatállomáson forgatott film egyik főszereplője, a Bendegúz bőrébe bújó Olvasztó Imre egy alkalommal elárulta: Mihályfy Sándor rendező azért választotta őt a szerepre, mert csak ő merte fenékbe rúgni.
1980
Hivatalba lép a legidősebb amerikai elnök
„Politikusnak lenni nem rossz dolog. Ha sikeres vagy, hálásak neked, ha pedig lejáratod magad, még mindig írhatsz egy könyvet” – mondta egyik alkalommal Ronald Reagan. A sportriporterként, majd színészként is tevékenykedő politikust 1966-ban Kalifornia kormányzójává választották. Az 1980-as és a négy évvel későbbi elnökválasztás elsőségéhez nagyban hozzájárult a színészi karrierből fakadó ismertsége.
1980
Lennon utolsó autogramja
„Mr. Lennon!” – kiáltotta a 25 éves Mark Chapman, miközben 1980. december 8-án 22.50-kor John Lennon elsétált mellette. Ahogy a Beatles legendás zenésze megfordult, a merénylő előhúzta fegyverét, majd ötször lőtt. Lennon a kórházban belehalt sérüléseibe. A merénylő, aki aznap reggel még dedikáltatta a zenész lemezét, nem menekült el. A kőre leülve elővette kedvenc regényét, a Zabhegyezőt, és olvasni kezdett.
1981
Holtversenyben
a 200. és 201. telitalálatos
Az 1981. január 30-i 1268., Budapesten tartott sorsolás előtt összesen 199 telitalálatos volt. Közel 9 millió szelvény tulajdonosa remélte, hogy ő lesz a 200. Azóta sem egyértelmű, hogy valójában ki is lett a 200. lottó-telitalálatos, mert a 6, 12, 32, 46, 87 számok kisorsolása egyszerre két játékosnak is kedvezett. A két nyertes mindegyike 1 178 662 forinttal lett gazdagabb.
1981
No Woman, No Cry – meghal
Bob Marley
Marley minden idők legismertebb reggae zenésze volt. A mindössze 163 cm magasságú énekes nagy szerepet játszott a jamaicai zene és a rasztafarianizmus világméretű megismertetésében. A színpadon valóságos extázisban zenélt, zseniális előadásmódjával hallgatóságát is magával ragadta. Épp egy turnéra készült, amikor New Yorkban kocogás közben összeesett, kiderült, súlyos rákbetegségben szenvedett.
1981
Merénylet II. János Pál pápa ellen
A katolikus egyházfő audienciát tartott a Szent Péter téren összegyűlt több ezer hívő előtt, amikor Mehmet Ali Ağca rálőtt a pápára. A merénylő négy golyója a pápát találta el, további kettő pedig megsebesített két turistát. A biztonságiak több néző – többek között egy apáca – segítségével azonnal elfogta Ağcát. A súlyos sérüléseket szenvedő egyházfő túlélte a merényletet, és megbocsátott a töröknek.
1981
Károly herceg és Diana összeházasodik
Az „évszázad esküvője” névvel illetett szertartás a londoni Szent Pál-katedrálisban köttetett meg, világszerte 750 millió ember láthatta, ahogy a főként nőügyeiről híres Károly trónörökös és a meseszép Diana kimondják a boldogító igent. A pár nem maradt sokáig együtt: 1992-ben szétköltöztek, 1996-ban pedig elváltak.
1982
Háromszoros születésnap
A három legnagyobb magyarországi szerencsejáték mindegyike születésnapot köszöntött 1982-ben. Az év során először az 1957. március 7-én indult Ötöslottó 25. évfordulójára emlékeztek. Ősszel az 1947. október 19-én indult Totó 35. születésnapját köszöntötték. Az év végén pedig az 1967. december 2-án megjelent borítékos sorsjegy lett az ünnepelt a 15 éves fennállása alkalmából.
(Plakát: Kedvenceink, Macskássy János, 1982)
1982
Kitör a falklandi háború
Az Argentínát vezető katonai junta megtámadta az Egyesült Királyság egy távoli, az Atlanti-óceán déli részén fekvő területét, a Falkland-szigeteket, hogy elterelje a figyelmet a gazdasági válságról. Egy rövid, de annál elkeseredettebb háború kezdődött, amely összesen 913 ember halálát követelte. A kis területeket 1833 óta igazgató britek győzelmükkel bebiztosították a szigetek feletti uralmukat.
1982
Máig megdöntetlen rekordot állít fel
a magyar válogatott
Mészöly Kálmán tanítványai 10-1-es arányban győztek El Salvador tizenegye ellen a spanyolországi világbajnokság csoportküzdelmeinek első fordulójában, ezzel az első – és egyelőre utolsó – csapat a vb-k történetében, amely kétszámjegyű gólt szerzett. Az 56. percben beálló Kiss László a világbajnokságok történetének leggyorsabb mesterhármasát jegyezte, ugyanis a 69., a 72. és a 76. percben is kapuba talált.
1982
Magyar film nyer
Oscar-díjat
Szabó István Mephisto című, Klaus Mann regényéből készült, 144 perces alkotása a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat zsebelte be. Az 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját elnyerő alkotás az Oscar-díjért az Andrzej Wajda rendezte Vasemberrel, a Három testvér című olasz, A csónak megtelt című svájci és a Zavaros folyó című japán alkotással volt versenyben.
1983
Amikor a Totó
megelőzi a lottót
1983-ban a Totó kínálta az év legnagyobb összegű nyereményét. A lottó ugyan kilenc telitalálatost is szolgáltatott, de egyik sem érte el a 2 millió forintot. A Totó ebben az évben öt játékost is milliomossá tett, közülük az egyik 3 181 456 forintot nyert. A Totó akciói látványosra sikerültek: az év utolsó két hetében gépkocsikat sorsoltak ki „vigaszdíj” gyanánt a Totóban „csak” 12 találatot elérők között.
1983
Betörés
a Szépművészeti Múzeumba
A széles nemzetközi nyilvánosságot kapó eset során a rablók felmásztak az éppen tatarozás alatt álló Szépművészeti Múzeum állványzatán, kivágták az ablaküveget, és egyszerűen leakasztottak hét értékes festményt, amelyekkel eltűntek. A riasztó ekkor már az ötödik napja nem működött. Az 1 milliárd 436 millió forintra becsült képek magyar tolvajait végül elkapták, a képek Görögországból kerültek elő.
1983
Michael Jackson első moonwalkja
A különleges tánc, amely azt a hatást kelti, mintha a táncost hátrafele húznák, miközben előrefele szeretne menni, már az 1930-as évek óta ismert, ám Michael Jackson 1983-as Motown 25: Yesterday, Today, Forever című koncertje óta az amerikai sztár, valamint híres dala, a Billie Jean védjegyévé vált. A közönség felzúgott, amikor először látta meg a tánclépést.
1983
Bemutatják a Macskákat
a Madách Színházban
A londoni ősbemutató után közvetlenül a magyar színpadra kerülő zenés színdarab hatalmas sikert aratott a nézők körében, akiknek néhány hónapig sokszor dollárban kellett megváltaniuk a jegyet, ugyanis a jogdíj valutában történő előteremtése problémát okozott a színháznak. T. S. Eliot és A. L. Webber művét már több mint 1400-szor játszották el a Madáchban, ez a színháztörténetben is egyedülálló.
1984
Nemzetközi együttműködés
a Totó érdekében
Magyarország, mint az első totószervező szocialista ország, 1964 óta jelentős szerepet töltött be a totó- és lottótársaságok világszervezetében, az Intertoto Szövetségben. A szövetség közreműködésével 1984-ben a Totó nyári „uborkaszezonjában” a fogadási kedv élénkítésére az állami társaságok nemzetközi labdarúgó-mérkőzésekre épülő, Intertoto Heteket szerveztek.
(Plakát: Inter totó hetek, s.n., 1984)
1984
Bemutatják
a Terminátort
Az „Osztrák Tölgy” 1982-ben vetített Conan, a barbár című alkotással indulhatott el a filmvilág legjobban kereső csillagai közé. A Terminátor már egyértelmű sikert hozott, a filmmel az angolszász területen sokáig kimondhatatlan nevű Schwarzenegger majd két évtizedig meghatározó alakjává vált az akciófilmek műfajának, sőt mind a mai napig feltűnik a mozik vásznain, habár időközben főprofilt váltott.
1984
A magyarok nélkül kezdődik a Los Angeles-i olimpia
A XXIII. nyári játékok során 52 év után ismét Los Angeles városába került az olimpiai láng. Az olimpia nem a kiemelkedő sporteredmények, Kína játékokra való visszatérése vagy az éremtáblázaton a második helyen végző Románia miatt volt hangos; minden a politikától szólt. Ugyanis az 1980-as moszkvai olimpia bojkottját követően 1984-ben a keleti blokk országai utasították el a játékokon való szereplést.
1984
Margaret Thatcher Magyarországra látogat
A Vaslady személyében először érkezett hivatalosan hazánkba brit miniszterelnök. Látogatása során Thatcher a hivatalos találkozókon túl nyilvános eseményeken is részt vett – például elment a budapesti vásárcsarnokba, ahol majdnem agyonnyomta az izgatott tömeg. Mézet és paprikát vett, amelyeket ajándékba adtak volna neki, de ragaszkodott ahhoz, hogy fizessen érte. Később találkozott Kádár Jánossal is.
1985
Történelmi csúcs
a magyar totóban
Az 5. fogadási héten érte el a Totó a valaha volt legnagyobb hetiszelvény-darabszámot, egészen pontosan 20 792 350-et. A megugrott adat annak volt köszönhető, hogy az 1985-ös év első 4 hetének egyikében sem volt telitalálat. Az 5. hétre halmozódott heti nyereményalap 50 525 412 forint volt, míg a telitalálatosoké 15 157 624 forintra nőtt.
1985
Megakoncertekkel
az éhező Etiópiáért
Minden idők legmonumentálisabb segélykoncertje, a Live Aid célja az etiópiai éhezők megsegítése volt. Több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban a rock legnagyobbjait, akik a londoni Wembley-stadion és a philadelphiai John F. Kennedy-stadionban azonos időben léptek fel. A helyszíni hallgatósereg többek között a Queen, David Bowie, Mick Jagger, Madonna és a U2 számaira tombolhatott.
1985
Boris Becker 17 évesen Wimbledon-győztes
A 99. angol nyílt nemzetközi teniszbajnokságon Boris Becker a nyugatnémet teniszsport történetének legnagyobb szenzációjáról gondoskodott. Az ifjú játékos győzelme az NSZK-ban akkora érdeklődést keltett, hogy rövid időre még a labdarúgást is háttérbe szorította. A legfiatalabb játékos, aki valaha Wimbledonban nyerni tudott, összesen hat Grand Slam-címet zsebelhetett be, ma Novak Djokovicot edzi.
1985
A Szent Jupát elindul földkörüli útjára
A horvátországi Opatijából kihajózó vitorlást Fa Nándor és Gál József maguk építették. Az első magyar Föld körüli vitorlásút kis híján tragédiába torkollt, amikor a Horn-fokon óriási viharba kerültek: a kenusok védőszentjéről elnevezett hajó felborult, Fa Nándor életét pedig csak a biztosítókötél mentette meg. Végül 717 nap és 60 ezer kilométer megtétele után 1987. szeptember 12-én épségben hazaértek.
1986
Növekvő nyeremények, csökkenő szelvényszám
A Totó az 1986-os évben szenvedte el a legjelentősebb veszteséget, ekkor zuhant a legnagyobb mértékben a darabszám szerinti forgalma: a korábbi években a heti 20 milliót is közelítő alapjátékszám a negyedik negyedévben már 10 millió alatt maradt. Ennek oka minden bizonnyal az lehetett, hogy a 36. játékhéttől kezdve egy alapjáték ára 10 forintra nőtt.
1986
Az utolsó
73 másodperc
A Challenger végzetes útjára helyi idő szerint délelőtt 11 óra 38 perckor indult el. 73 másodperccel később, mintegy 15 kilométerrel az Atlanti-óceán felett az óránként 2349 kilométeres sebességgel száguldó gép felrobbant, és három részre szakadt. A hétfős személyzet elhunyt tagjainak emlékét ma kisbolygók őrzik. A vizsgálatok szerint az egyik gyorsítófokozat gyűrűjének szigetelése okozta a balesetet.
1986
Az első Magyar Nagydíj
A Forma–1 431. Grand Prix futamát Magyarország rendezhette meg a frissen átadott 4013,79 méter hosszúságú Hungaroringen. A versenyt Nelson Piquet nyerte, őt követte Ayrton Senna és Nigel Mansell. A győztes a futam végén így nyilatkozott: „Az autóm jó volt, a Hungaroring fantasztikus.”
1986
Csúfos vereség Mexikóban
Mezey György szövetségi kapitány világszinten is jegyzett válogatottja Európából elsőként jutott ki a vb-re. A mexikói Irapuatóban azonban azóta is megmagyarázhatatlan dolog történt: a brazilokat is tönkreverő magyar tizenegy hatalmas vereséget szenvedett a szovjetektől (6-0). Csak találgatni lehet, hogy mi okozta a válogatott kollektív szédülését. Azóta a városi legendáknak se szeri, se száma.
1987
A Totó és a lottó ismét
fej-fej mellett
1987 januárja jól kezdődött. A Totóban a szokásos pénznyereményeken túl az „52+1” akcióban egy Volkswagen Golf személygépkocsi mellett még több mint egymillió forintnyi egyéb nyereményt is kisorsoltak. A Totó szerelmesei az 1987-es évben másfélmilliárd forintot nyertek, amely alig maradt el a lottósok 1 milliárd 710 milliója mögött.
(Plakát: 52+1 akció a totón! falragasz, s.n., 1986-1987)
1987
Johnson százon: 9,83
A római atlétikai világbajnokságon a kanadai Ben Johnson – 65 ezer néző előtt – 9,83 másodperces idejével egytizeddel megjavította a sprintszám világrekordját. Az „atlétika történetének legnagyobb 100 méteres párviadalában” a második helyezett amerikai Carl Lewis honfitársa, Calvin Smith négy évvel korábbi világcsúcsidejét futotta.
1987
A világörökség része lesz Hollókő
A Nógrád megyei palóc falu az ország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A századforduló hangulatát magán viselő, mindössze 329 lelkes falu a palóc építészeti stílus élő példája. Mai kinézetét az 1909-es nagy tűzvész után nyerte el, azóta szinte megállt az idő Hollókőn. A falu különlegessége, hogy a turizmus áradata és a népszerűség ellenére máig lakott település.
1987
Egy német tinédzser engedély nélkül berepül Moszkvába
Nem sokkal reggel 7 óra után egy nyugatnémet repülőgép szállt le a Moszkva központjában. A gépet egy 19 éves amatőr pilóta vezette. Mathias Rust az eredménytelenül záródó 1986-os Reagan–Gorbacsov-találkozó után döntötte el, hogy a hidegháborús feszültség csökkentésének sajátos módját választja, és a hatóságok tájékoztatása nélkül Moszkvába repül. Nem sok híja volt, hogy egy szovjet harci gép le ne lője.
1988
Megjelenik
a Hatoslottó
Az osztrákok 1986. szeptember 6-án indították a Hatoslottójukat, friss tapasztalatokat szolgáltatva a magyaroknak. Idehaza először csupán kísérleti jelleggel 1988. október 29-én indult el a Hatoslottó. Az első sorsolás sikerét látva engedélyeztek egy újabb húzást, amelyre 15 522 156 darab szelvény érkezett be. Ez a szám mind a mai napig az egy sorsolásra érkezett, valaha volt legnagyobb szelvényszám.
1988
Megkezdődik
a Csalagút építése
Az Anglia „elszigeteltségének” véget vető, a La Manche csatorna alatt futó alagút ötlete már 1750-ben is felmerült, ám komolyabban az 1960-as évek óta foglalkoztak vele. Az 1988-ban francia és angol földről induló fúrópajzsok 1990 októberében találkoztak. Az Eurotunnelt 1994. május 6-án II. Erzsébet brit királynő és Francois Mitterrand francia elnök jelenlétében avatták fel.
1988
Egerszegi Krisztina 14 évesen olimpiai bajnok
„Gyere Egérke, gyere kicsi lány!” – biztatta Vitray Tamás televíziós közvetítő az utolsó métereken a mindössze 14 éves Egerszegi Krisztinát, aki végül meggyőző fölénnyel utasította maga mögé a nála sokkal esélyesebb és nagyobb termetű NDK-s úszónőket a 200 méteres női hátúszás olimpiai döntőjében Szöulban. A magyar csapat legfiatalabb tagja olimpiai és Európa-csúccsal lett bajnok.
1988
Felfelé buktatják Kádárt
Az MSZMP országos pártértekezlete felmentette Kádár Jánost a párt főtitkári székéből, és a párt elnökévé választotta. A nevéhez kötődő „vonalhű szocializmus” a gorbacsovi reformok és a magyarországi párton belüli reform- és ellenzéki erők megerősödése után korszerűtlenné vált.
1989
Szerencsejáték Kudlik Júliával és Antal Imrével
1989 nyarán az OTP a TV2-vel együttműködve televíziós show-műsorral színesített játékot indított. A 7 szám kisorsolására épülő, Bongó névre keresztelt új passzív számsorsjáték négy éven át működött. A Bongó sorsjegy vásárlói rendszeresen 7, illetve 14 millió forintot – olykor pedig gépkocsikat is – nyerhettek. A két vidám műsorvezető mellett az élő show-műsorban a sorsolások között neves énekeseket vonultattak fel.
1989
Kivégzett diktátor
a tévében
A román nép haragja elől helikopteren menekülő Ceauşescut hamar elfogták. Rendszere pillanatok alatt megbukott, és három nappal később feleségével együtt kivégezték, miután több vádpontban is felelősnek találták őket. A diktátornak a megkötözésekor patakokban folytak a könnyei, életének utolsó másodperceiben pedig rázendített az Internacionáléra. A halott Ceauşescut milliók láthatták még aznap este a tévében.
1989
Újratemetik Nagy Imrét
Az 1956-os forradalom mártír miniszterelnökét és négy társát 31 esztendővel azután temették újra, hogy 56-os tevékenységük miatt kivégezték őket. Az ünnepséget a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette. A szertartások kezdetén megszólalt az ország összes harangja, és egy percre mindenütt megállt a munka. A gyászszertartás százezrek néma demonstrációjává vált a hanyatló kommunista rendszer ellenében.
1989
Leomlik a berlini fal
A Berlint mintegy három évtizeden át kettévágó, rút betonfal egy figyelmetlenség miatt omlott le ilyen gyorsan. 1989. november 9-én Günter Schabowski tájékoztatáspolitikai titkár a televízióban bejelentette, hogy megnyitják az ország határait. A kormány az átlépést csak 10-től és rendőri engedéllyel tervezte, de Schabowski szórakozottságból egy kérdésre azt válaszolta: az intézkedések azonnal hatályosak.
1990
Ausztria lottó:
a világ első mutinacionális lottója
Magyarországon 1990 februárjában kezdődött a közös osztrák–magyar lottó értékesítése. A játékban 45 számból hatot, valamint egy pótszámot sorsoltak ki. A közös lottóban már 1991 januárjában közel 100 millió schilling volt a telitalálatosok halmozott nyereményalapja. Reálértékben ennél nagyobb nyereményösszeget Magyarországon is szervezett játékban csak az Eurojackpot 2014-es bevezetésétől lehetett elérni.
1990
Németország két fele
újra egyesül
Miután leomlott a berlini fal, sejteni lehetett: csak idő kérdése az egységesítés. Az egykori négy szövetséges nagyhatalom külügyminiszterei megállapodtak, hogy október 3-tól felfüggesztik a német területek feletti jogaikat. Ezzel minden akadály elhárult: 1990. október 3-án 0 órakor, 41 évvel létrehozása után megszűnt az NDK, területei beolvadtak az NSZK-ba, Berlin pedig ismét egységessé vált.
1990
Négy napra bedugul Magyarország
„Árulás: jön az 56–62 forintos benzin” – állt a Népszava címoldalán a megdöbbentő hír, ugyanis a kormány a tervek szerint az öbölháború miatt 65 százalékkal kívánta megemelni az üzemanyag árát. Az áremelés ellen tiltakozó, a megélhetésüket féltő taxisok és magánfuvarozók Budapesten és az ország nagy részében teljesen megbénították a közúti közlekedést. A tárgyalások végül eredményre vezettek.
1990
Nelson Mandela elhagyja börtönét
A fiatal korától a polgári engedetlenség pártján álló Mandela a dél-afrikai apartheid elleni kampány legfőbb szervezőjévé vált. Az elnyomó fehér kormány 1964-ben életfogytiglani börtönre ítélte az 1952-ben társával Johannesburgban elsőként fekete ügyvédi irodát nyitó politikust. A Fokváros melletti Robben-szigeten raboskodó 466-os fogoly 1990. február 11-én, 71 évesen, 27 év után lépett ki börtöne kapuján.
1991
Megalakul a Szerencsejáték Rt.
Az Országos Takarékpénztár keretei között működött Sportfogadási és Lottó Igazgatóságból létrejött egy önálló részvénytársaság, a Szerencsejáték Rt. Az Szrt. kizárólagos tulajdonosa az állam lett. Az állami szervező hatékony működését támogatta az 1991 nyarán megalkotott és hatályba lépő Szerencsejáték-törvény, majd a szintén 1991-ben megalakult a Szerencsejáték Felügyelet.
1991
Megindul a Sivatagi Vihar
Kevesebb, mint 17 órával az ENSZ ultimátumának lejárta után, amely az iraki csapatokat szólította fel a Kuvaitból történő visszavonulásra, az amerikaiak által vezetett nemzetközi haderő elindította a hadműveleteket: közel egymillió szövetséges katona lepte el az iráni háborúban kivérzett arab államot. Míg a támadók „csupán” 358 főt veszítettek az Öböl-háborúban, Irak közel 100 ezer főt vesztett.
1991
Az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyarországot
Viktor Silov altábornagy, a hazánkból kivonult, mintegy ötvenezer fős Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony–csapi hídnál lépte át a magyar határt. Mindez azt jelentette, hogy Magyarország területén 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen fegyveres erő.
1991
A pápa Magyarországra látogat
A történelem során első ízben látogatott a római pápa Magyarországra. Érkezése után első útja Esztergomba vezetett, ahol lerótta kegyeletét Mindszenthy bíboros sírjánál, másnap Pécsett vizitált, majd az MTA székházában a magyar szellemi élet jeles képviselőivel ismerkedett. 19-én a Népstadionban fiatalok előtt tartott beszédet, a pápalátogatás utolsó napján pedig szentmisét mondott a Hősök terén.
1992
Megjelennek az állami szervező kaparós sorsjegyei
1992-ben a Szerencsejáték Rt. forgalomba hozta első kaparós sorsjegyeit. A 20 forintba kerülő Gyorslutrinál még csak minden ötödik sorsjegyvásárló nyert, de közülük 10-en egymillió forintot. Áprilistól a Kéthúszas, majd később a 40 forintba kerülő Kabala és Korona sorsjegyek érkeztek, amelyeknél közel minden negyedik nyert. Azóta átlagosan 2–3 havonta jelenik meg egy új sorsjegy az Szrt. kínálatában.
1992
Tűz üt ki a windsori kastélyban
A brit királyi pár 45. házassági évfordulóján egy függöny lángra kapott, és hatalmas tűz alakult ki a windsori kastélyban. Több mint 100 teremben keletkezett kár, a helyreállítási munkálatok csaknem 40 millió fontba kerültek. Ezek fedezésére a következő év nyarán a királynő első ízben nyittatta meg a palota egyes szobáit a nyilvánosság előtt. Ezt a „hagyományt” azóta minden évben folytatják.
1992
„KITT, hallasz?”
1992. február 29-én először hallhatták a magyar tévénézők az azóta már jól ismert kérdést a népszerű Knight Rider sorozat főszereplőjétől, Michael Knighttól, aki az óráján keresztül kommunikált a mesterséges intelligenciával és számos egyéb szuperképességgel felszerelt autójával. Az amerikai NBC-n 1982 és 1986 között futó sorozat karaktereit hamar megszerették itthon, és a Dallashoz hasonlóan kultikussá vált.
1992
Először hajtanak végre szívátültetést Magyarországon
Szabó Zoltán professzor vezetésével a budapesti Ér- és Szívsebészeti Klinikán egy 23 éves férfi szívét operálták a 28 éves Schwarz Sándor testébe. Éveken át készültek a beavatkozásra, hatalmas dolog volt a hazai gyógyászat történetében, hogy a 128 perces műtét sikerrel járt, és a beteg felépült. A páciens később az egyik gyermekét a professzorról nevezte el, a férfi mára négy gyermek édesapja.
1993
Elindul a gépesített lottó-totó értékesítés
A Szerencsejáték Rt. által 1992-ben kiírt világtenderre, az értékesítés és kiértékelés gépesítésére a világ 11 szállítója pályázott. Közülük az Szrt. a legrégebbi referenciákkal rendelkező EssNet céggel kötött szerződést. 1993 novemberében a gépesített rendszer határidőre elindult, vele együtt a Joker, a Góltotó játékok és az Öthetes, valamint a kombinációs játékformák is működésbe lendültek.
1993
Bemutatják
a Jurassic Parkot
A tudományos-fantasztikus film mérföldkövet jelentett a különböző számítógépes effektusok használatát tekintve. A Spielberg-mű kasszasikert hozott, a speciális animációval életre hívott dinoszauruszok és az ember küzdelme majdnem egymilliárd dollárt jelentett a gyártónak. Érdekesség, hogy a Tyrannosaurus félelmetes hangját kutya-, pingvin-, elefánt-, tigris- és krokodilhangokból keverték.
1993
Azonosítják
a Romanovok földi maradványait
Az 1918-ban kivégzett cári család tagjainak savval leöntött maradványait a bolsevikok a kopjatyi erdőben ásták el. Évtizedekig senki sem tudta, hol nyugszanak. A csontokra végül 1991-ben egy amatőr brit régészcsapat bukkant rá. II. Erzsébet férjétől, Fülöp edinburgh-i hercegtől vett vér alapján – a herceg Alexandra cárné távoli rokona – megállapították, hogy a cári család tagjainak maradványaira bukkantak.
1993
Halálhír szakítja meg
a Kacsameséket
A Magyar Televízióban futó rajzfilmsorozatban éppen Dagobert bácsi az asztalon ugrálva a fagylaltja elvesztése miatt dühöngött, amikor 18:08-kor a képernyő elsötétült, a tévé logójának megjelenése után perceken át Chopin Gyászindulója szólt, majd Boross Péter belügyminiszter bejelentette Antall József miniszterelnök halálát.
1994
Az Szrt. Közép-Európa mintaértékű szerencsejáték-szervezője
Az 1994. május 31. és június 3. között tartott Közép- és Kelet-európai Lottótársaságok Konferenciájának a Szerencsejáték Rt. volt a házigazdája. Az akkor már fél éve sikeresen működő online és offline gépesített rendszer példaértékűnek számított. A konferencia vendégei megcsodálhatták a világszínvonalú magyar szerencsejáték szolgáltatásait, valamint a később Nobel-díjjal jutalmazott magyar játékelméleti kutatásokat.
1994
Magyar fújja a sípot a futball világbajnokság döntőjében
Az Egyesült Államokban zajló világbajnokságon a legismertebb magyar játékvezető, a később négy alkalommal is a világ legjobb játékvezetőjének választott Puhl Sándor négy mérkőzést vezethetett. Ő fújt a döntőben is, ahol Brazília tizenegyesekkel győzte le Olaszországot.
1994
Halálos balesetet szenved
Ayrton Senna
A Forma–1 háromszoros brazil világbajnoka az imolai San Marinó-i nagydíjon az élen haladt, amikor a Tamburello kanyarban, az F1 leggyorsabb kanyarjában elvesztette uralmát az autója felett. Elképesztő erővel csapódott a betonfalba. A jobb első kerék Senna fejének vágódott súlyos koponyatöréseket okozva, a felfüggesztés egy darabja pedig átütötte a sisakját. Semmi remény nem volt.
1994
A bíróság nemet mond a magyarok Seuso-kincs igényére
Az 1970-es években a Balatonhoz közeli Polgárdi környékén megtalált, drága római ezüstkincsnek hamar nyoma veszett, majd az 1990-es években az angol Lord Northampton tulajdonaként jelent meg ismét. Horvátország, Magyarország és Libanon is bejelentette igényét rá, ám a New York-i bíróság mindhárom ország kérelmét elutasította. Az ezüstkincs hét darabját végül 2014 márciusában vásárolta vissza a magyar állam.
1995
Beindul
a Szerencsenap sorozat
Az első Szerencsenap helyszíne a budai vár 230 éve változatlan nevű Fortuna utcája lett volna, de a szervezők féltek kitenni az időjárás szeszélyének a játéksorozatot. 1995-ben még csupán egy alkalommal szerveztek Szerencsenapot, később minden 13-ra eső pénteken. A Szerencsenap az „Álljon meg egy Millióért” akcióval egészült ki, amelynek célja, hogy a fel nem használt nyeremények is gazdára találjanak.
1995
Tarol a Forrest Gump
az Oscaron
„Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle” – szól az egyik legismertebb idézet a Forrest Gump című filmből, amely egy gyenge szellemi képességű, déli államokbeli fiú hihetetlen történeteit mutatja be. Az 1994-ben elkészült klasszikus a 13 jelölésből hatot nyert meg, és olyan filmeket előzött meg, mint a Remény rabjai vagy a Ponyvaregény.
1995
Az FTC a Bajnokok
Ligájába jut
A Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó körében a Ferencváros a belga bajnokkal, az RSC Anderlechttel került szembe. Az első mérkőzést a brüsszeli Constant Van den Stock-stadionban játszották, ahol a hazaiak számos próbálkozása ellenére a magyar gárda diadalmaskodott 1-0-ra. A két héttel későbbi, Üllői úti visszavágó 1-1-e után a Fradi a BL-ben találta magát, Magyarországon pedig kitört a fociláz.
1995
Átadják Budapest
hetedik hídját
A 2011 tavasza óta Rákóczi nevét viselő Lágymányosi híd helyét már a kiegyezés utáni években kijelölték a városrendezési tervekben, érdemben azonban csupán az 1980-as években kezdtek vele foglalkozni. Az ötven év után az első újonnan átadott budapesti híd 495 méter hosszú, 2015 márciusa óta pedig villamosok járnak rajta.
1996
Bukmékeri
számsorsjáték
a magyar szerencsejáték-piacon
1992-ben még a Bécs–Budapest-világkiállítás látogatóinak szórakoztatására tervezték a bukmékeri számsorsjátékot. Bécs visszalépése, majd az EXPO törlése ellenére a játék mégis elindult. Az első héten 2 millió, a másodikon már 2,5 millió alapfogadást tettek, ezzel a kenó a Hatoslottót is megelőzte. A legnagyobb, egymilliós nyereményszorzó a legnépszerűbbé váló 10-es játéktípus telitalálatához tartozik.
1996
Rekordidő alatt London
és New York között
Az 1976-ban menetrend szerint szolgálatba álló Concorde szuperszonikus repülőgép 2003-as forgalomból való kivonásáig számos rekordot felállított. Ezek közül a legjelentősebb 1996-ban született, amikor a hangsebesség kétszeresével is repülni képes gép a brit főváros és a Nagy Alma közötti utat 2 óra 52 perc 59 másodperc alatt tette meg.
1996
Michael Jackson Budapesten koncertezik
A Magyarországon nem első alkalommal járó amerikai sztárt háromezer rajongó várta Ferihegyen. A Népstadionban már 50 ezer fős tömeg előtt adott felejthetetlen koncertet: a színpadra egy rakétán érkezett, szkafanderszerű ruhában, és két és fél órán át énekelt. A You are not alone hangjaira a közönség gyertyát gyújtott, a Billie Jean című szám alatt pedig valósággal tombolt.
1996
Hét magyar arany Atlantában
Habár Athén mindent megtett, hogy az első újkori olimpia századik évfordulóján esedékes játékokat ismét görög földön rendezzék, a 26. nyári olimpia lángja Atlantában lobbant fel. A magyar sportolók a legendásan rosszul szervezett játékokon hét aranyérmet szereztek. Többek között Egerszegi Krisztinára volt büszke az ország, aki másodszor védte meg bajnoki címét 200 méteres hátúszásban.
1997
Bukmékeri sportfogadás Magyarországon
1997. november 24-én heti egy alkalommal, 120 fogadási eseményt kínálva indult el a Tippmix. Az 1996-os olimpia idején szervezett próbajáték tapasztalatai alapján az algoritmus a Forma–1-es, a jégkorong-, de még az atlétikai versenyek specialitásait is rugalmasan kezelte. A fejlesztésnek köszönhetően a terméket több külföldi sportfogadás-szervező is alkalmazta, amely jelentős anyagi hasznot hozott az Szrt.-nek.
1997
Hongkong visszatér Kínához
A leköszönő kormányzó nem bírta ki könnyek nélkül az átadási ünnepség utolsó pillanatait. 1997. június 30-án, néhány perccel éjfél előtt a Union Jacket a koronagyarmat zászlajával együtt leeresztették, és még egyszer, utoljára felcsendültek a God Save the Queen dallamai. Mire éjfélt ütött az óra, Hongkong több mint 150 éves brit gyarmati uralmat követően ismét kínai fennhatóság alá került.
1997
A Pioneer-10 befejezi küldetését
Az űrszondát 1972-ben indították útnak, feladata először a Jupiter és holdjainak vizsgálata volt, majd a Naprendszer határa felé vette útját. A fedélzetén gravírozott lemezkét vitt, amely az emberiségről közölt alapinformációkat. Amikor az utolsó üzenete megérkezett a földi irányítóközpontba, a Földtől mintegy tízmilliárd kilométerre volt. Ma is sorsára hagyva bolyong a végtelen kozmoszban.
1997
Marseille, Irapuato, Budapest: ennél nincs lejjebb!
Szólt a gyászkerettel megjelenő Nemzeti Sport címoldala október 30-án, ugyanis egy nappal korábban megalázó, 7-1-es vereséget szenvedett el az Üllői úton a magyar futballválogatott. A Csank János szövetségi kapitány által irányított válogatott a selejtezőcsoportban a norvégok mögött a második helyen végzett. A pótselejtezőn Jugoszlávia volt az ellenfél, amely szó szerint átgázolt rajtunk. A vb álom maradt.
1998
A Totó XX. századi legnagyobb nyereménye
Az év 44. játékhetében egy szerencsés fogadó elvitte a 46 655 612 forintos főnyereményt. Összehasonlításként érdemes egy másik játék nagy nyereményét is felidézni: a Hatoslottó főnyereménye már 1994-ben, a 28. játékhéten elérte a 100 milliós határt. A főnyereményre egészen pontosan 106 551 996 forintot fizettek ki, amelyet egy gépi szelvénnyel Pécsett nyertek meg.
1998
11 Oscar-díjat nyer
a Titanic
A James Cameron rendezte romantikus filmdráma és katasztrófafilm valósággal tarolt a díjátadón: 14 jelöléséből tizenegyet megnyert, így az 1959-es Ben-Hurral és a 2003-as Gyűrűk ura harmadik részével karöltve máig tartja a legtöbb Oscar-díjat nyert film rekordját. Az 1997 decemberében bemutatott film az egyik legismertebb óceánjáró, az RMS Titanic tragikus 1912-es útját mutatta be.
1998
Meghal Tolnay Klári
„Bosszantó, ha felismernek, viszont lehangoló, ha nem” – mondta egy alkalommal a Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész. Tolnay Klári mindvégig az a kedves, jó humorú teremtés maradt, mint fiatalon. Felsorolhatatlan mennyiségű filmjével és színházi alakításával a közönség állandó kedvence volt. Bevallotta, hogy nevét azért változtatta meg Rózsiról, mert falujában minden második tehenet így hívtak.
1998
Franciaország első világbajnoki címét nyeri
„Hatalmas nyomás volt rajtunk, különösen a nagy menet előtt. Nem sok ember hitt bennünk, de mi hittünk magunkban” – mondta a két góljával nemzeti hőssé váló Zinedine Zidane az 1998-as világbajnoki döntő után. A döntőig első alkalommal eljutó Franciaország 3-0-ra verte az akkor már négyszeres világbajnok Brazíliát a Stade de France-ban. Párizsban hatalmas népünnepély kezdődött.
1999
Új lottó a láthatáron
Az 1993-as gépesítéskor úgy terveztek, hogy a szerencsejáték portfóliójába nem csak heti egy sorsolású és nem csupán hétvégi lottózás kerül. Ennek megfelelően új hétközi lottójátékot vezettek be. A becenevet keresők „Skandinávnak” nevezték el, bár a legtöbb fő jellemzőiben nem volt hasonlóság a magyar fejlesztésű, ikersorsolásra épülő játéknak egyik skandinávval sem.
1999
Levetítik a Szomszédok
utolsó adását
Az 1990-es évek legnépszerűbb, mára már kultikusnak számító sorozata, az 1987 óta futó Szomszédok 331 epizód után ért véget. A gazdagréti panellakás első emeletén játszódó „magyar Dallas” egy igazi kortörténeti dokumentum, amely túlélte a rendszerváltást.
1999
Leég a Budapest Sportcsarnok
Az 1940-es évek óta tervezett, de csak 1982-ben átadott, 127 méteres átmérőjű, akár 12 500 főt is befogadni képes Sportcsarnok veszte egy égve hagyott gyertya volt. A karácsonyi vásárnál kialakuló tűzfészket először az ott dolgozók próbálták eloltani, ám már a tűzoltók sem tehettek semmit. Magyarország legnagyobb fedett csarnoka menthetetlenné vált.
1999
A fillérrel többé nem lehet fizetni
A magyar lakosságnál 1999-ben még 300 millió darab ötvenfilléres volt, ám a készpénzforgalomban betöltött szerepe egyre csökkent, így a Magyar Nemzeti Bank döntése folytán 1999. szeptember 30-án az ötvenfilléres érme érvényét vesztette. A már nem használt pénzeszközt 2000. március 31-ig lehetett beváltani. Érdekesség, hogy február végéig csupán kétmillió ötvenfillérest vittek vissza.
2000
Ezredvégi Extra lottó
A múlt évezred utolsó napjain, 2000. december 4. és 31. között alkalmi, egysorsolásos lottó bővítette a portfóliót. Az „Ezredvégi Extra Lottó” fogadói négy alkalommal tárgynyeremény-sorsoláson is részt vehettek szelvényükkel. Az 500 forintos áron kínált játék egyetlen 5/90-es számsorsolása 2000. december 31-én volt. A húzás csak 14 darab 4 találatost eredményezett, mindegyik 8 062 324 forintot ért.
2000
Az orosz atommonstrum rejtélyes tragédiája
Terrorcselekmény, dezertáló katonák, netán egy amerikai torpedó? A Kurszk atom-tengeralattjáró rejtélyes süllyedése kapcsán mindegyik verzió felmerült. Máig nem tudni, hogy mi okozta a világ legnagyobb nukleáris meghajtású tengeralattjárójának a vesztét. A 154 méteres monstrumnak egy hadgyakorlat keretében két hatástalanított torpedót kellett volna kilőnie, a fegyver nem hagyta el a hajót.
2000
Hazatér az utolsó magyar hadifogoly
Az 1944-ben az I. magyar hadseregbe besorozott Toma András Krakkó környékén került szovjet fogságba. 1947-ben szállították a Moszkvától 700 kilométerre található kotyelnyicsi pszichiátriai kórházba. Mivel az elmegyógyintézetbe utalt embereket törölték a hadifogolylistákról, a magyar hatóságok csak 53 évvel később figyeltek fel rá. A DNS-vizsgálatot követő hazatérése világszenzáció volt.
2000
Kemény Dénes vizes lesz
A sydney-i olimpia vízilabdatornájának döntőjében a Jugoszláviát nagy csatában legyőző magyar válogatott 13-6-ra verte az oroszok legjobbjait, így 1976 után első alkalommal állhattak pólósaink a dobogó legfelső fokára. A hetedik olimpiai bajnoki címet az athéni és a pekingi olimpián is meg tudtuk védeni, így Kemény Dénes szövetségi kapitány egymás után három olimpiai döntő után is a medencében landolt.
2001
Új Tv-bingó játék indul
A Luxor heti számsorsjáték első sorsolására 2001. szeptember 17-én került sor. A bingó játéktípus lényege, hogy a sorsolás egészen addig folytatódik, amíg egy játékosnak telitalálata nem lesz. A 90-es években a legnépszerűbb, szombat esti TVBINGÓ műsor a svédeknél futott. A magyar televíziós változat kialakításakor – mint már sok játékunk esetében – az osztrák, a norvég és a svéd műsor elemeit is felhasználták.
2001
Mozikba kerül a Harry Potter és a bölcsek köve
A négy és fél évvel korábban megjelenő, hatalmas sikert elérő fantasy-kaland regénysorozat első regényéből készült mozifilm a forgalmazóknak kis híján egymillió dollárt hozott, amely minden idők ötödik legmagasabb bevételét jelenti. A varázslótanoncok kalandjait Magyarországon a rajongók egy hónappal később láthatták.
2001
A tálibok felrobbantják a bamijáni Buddha szobrokat
Omár molla, a tálibok első számú vezetője parancsba adta az iszlámellenesnek ítélt, a közép-afganisztáni Bamijánban álló óriási Buddha-szobrok megsemmisítését. A másfélezer éves, 38 és 55 méter magas régészeti kincseket a tálibok 25 nap leforgása alatt pusztították el. Először aknával és rakétával, majd dinamittal dolgoztak.
2001
Terrortámadás az ikertornyok ellen
19 arab terrorista az Egyesült Államok jelképeinek számító objektumok elpusztításának céljával szállt fel négy amerikai repülőgépre. Az al-Kaida terrorszervezet gépeltérítői kések segítségével vették át az uralmat az utasszállítókon, amelyekből kettőt a New York-i Manhattan szigetén álló Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba vezettek bele mindössze 17 perces különbséggel.
2002
Az Ötöslottó addigi legnagyobb nyereménye
2002. év 52. játékhetében az Ötöslottó addigi történetének legnagyobb nyereményét érte el, amely a 28 hetes halmozódási időszakot követően meghaladta a 2 milliárd 971 millió forintot. Az egyre duzzadó várható nyeremény óriási lottólázat generált Közép-Európában: a szomszédos országokból beindult a lottóturizmus. Korábban Magyarországon az addigi két legnagyobb nyeremény „csupán” egymilliárd közeli volt.
2002
Vizet találnak a Marson
A Mars Odyssee 2001 űrszonda elsődleges feladata a vörös bolygó éghajlatának vizsgálata volt. A felszínen található geológiai alakzatok arra engedtek következtetni, hogy valaha folyékony anyag borította a Marsot. A szonda arra is választ talált, hova tűnt a hatalmas vízmennyiség: a laza homok-szikla rétegben szívódott fel. A felszín alatti hidrogén a fagyott víz jégkristályaiban lelhető fel.
2002
Megnyitja kapuit
a budapesti Nemzeti Színház
A Duna és a Soroksári út között található, 1965 óta várt új színházépület rekordidő, alig 16 hónap alatt elkészült. A szabadtéri színpaddal együtt mintegy 20 ezer négyzetkilométernyi alapterületű, nyolc emelet magas épület avató előadása során Madách Imre Az ember tragédiája című művét adták elő.
2002
Az első magyar
irodalmi Nobel-díj
A Svéd Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre magyar írónak ítélte oda „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben” – szólt az Akadémia döntésének indoklása. Kertész 1975-ös Sorstalanság című művét az egyik legfelkavaróbb és leghitelesebb holokausztregénynek nevezik.
2003
Újabb csúcsdöntés
az Ötösön
A 2002-es lottóláz után nem kellett sokat várni egy újabb rekordig. 2003 novemberéig 38, telitalálat nélküli hét telt el, így a halmozott összeg meghaladta az ötmilliárdot. Egy szerencsés nyertes a 48. játékhéten a 4, 15, 46, 49, 59 számokat megjátszva hazavihette az 5 092 890 758 forintot.
2003
Moziba kerül a Gyűrűk ura harmadik része
Tolkien 1954-es fantasyját már a könyv megjelenése utáni évtizedekben filmre akarták vinni, a megvalósításig azonban az ezredfordulóig kellett várni. A Peter Jackson által jegyzett, 558 perces trilógia összköltsége a számtalan vizuális effekt miatt a 300 millió dollárt verdeste, az eredmény azonban mindenkit kárpótolt: 2,9 milliárd dollár, 17 Oscar-díj és több milliárd néző.
2003
Katasztrófába torkollik
a Columbia leszállása
A 15 napot az űrben töltő és hazafelé tartó amerikai űrrepülőgép mintegy 15 perccel a landolás előtt semmisült meg. A hét halálos áldozattal járó tragédiát a bal szárnynak csapódó törmelékdarab okozta. A Columbia fedélzetén tartózkodott az első izraeli asztronauta is.
2003
Boldoggá avatják
Teréz anyát
„Az élet játék, játszd. Az élet túl értékes, ne tedd tönkre” – mondta gyakran Teréz anya. A törékeny, ám határozott asszony a szegények érdekeit mindig önmagáé elé helyezte. Amikor 1979-ben neki ítélték a Nobel-békedíjat, a szokásos bankett a kérésére elmaradt, az ezzel járó pénzt is védencei kapták. Az albán származású, már életében is szentként tisztelt apácát halála után hat évvel avatták boldoggá, ez példátlanul gyorsnak számít.
2004
A legdinamikusabban fejlődő szerencsejátékfajta
2004-ben az Ötöslottóban elért 11 darab telitalálatos együttesen kevesebbet ért, mint az előző évi csúcsnyeremény. Így nem meglepő, hogy a lottójátékok népszerűsége nagyot esett, ám ezzel szemben a sorsjegyeké 30%-kal nőtt. Az igények kielégítésére változatos témában álltak rendelkezésre a sorsjegyek, többek között a Nagy Kaland, Ajándék, Időjós, Fáraó Kincse, Katica vagy az életjáradékot kínáló Havi Fix.
2004
Ellopják a Sikolyt Oslóból
Fényes nappal maszkos fegyveres rablók sétáltak be az oslói Edvard Munch Múzeumba. Egyikük fegyvert fogott az ott dolgozókra, míg társai egyszerűen leemelték a híres norvég festő Sikoly és a Madonna című képeit, és keretestől együtt betették egy Audiba, majd elhajtottak. A látogatókat halálra rémítő tetteseket hamar elfogták, a képek azonban csak két év múlva kerültek elő.
2004
Az olimpia „hazatér”
Az ókori olimpia szülőhazája, Görögország mindent megtett, hogy az első újkori olimpia (1896) századik évfordulójára eső, 1996-os ötkarikás játékok lángja Athénben lobbanhasson fel. Ám végül erre Atlantában került sor, a görögök pedig a XXVIII. újkori olimpiai játékok házigazdái lettek, ahol Magyarország nyolc aranyéremmel az éremtáblázat 12. helyét foglalhatta el.
2004
Délkelet-Ázsiában hatalmas cunami pusztít
Indonézia partjai közelében egy 9-es erősségű földrengés keltette hatalmas cunami Indonézia, Thaiföld, Srí Lanka és India partjait pusztította, a számos helyen a hétméteres magasságot is elérő szökőár még Afrikában is éreztette hatását. A több mint kétszázezer halálos áldozattal járó katasztrófa világméretű összefogást eredményezett.
2005
Új számsorsjáték ötpercenkénti sorsolással
Puttó fantázianévvel egy gyakoribb sorsolású, kenótípusú játék jelent meg 2005. november 25-én. A játékban a nyereményképzés a Kenóban megszokott, előre rögzített fix nyereményszorzókkal jön létre. Az ötpercenkénti sorsolás két számkészletből, véletlenszám-generátorral történik. Az első számhalmazban 20 számból 8-at sorsolnak ki, a másodikban 4-ből 1-et.
2005
New Yorkban bemutatják
a King Kongot
Az 1933-as, nagysikerű klasszikus feldolgozása számos pozitív kritikát kapott, többek között a legújabb vizuális trükkök bátor használatát és a kiváló színészi alakításokat emelték ki. „Ha a Gyűrű-trilógia nem győzött meg, mostanra mindenkinek el kell ismernie, hogy Jackson az egyik legkreatívabb ember, aki valaha rendezői székbe ült” – írta a CNN.
2005
A monacói trónra lép
Albert herceg
Grace Kelly hollywoodi sztár 47 éves fia, II. Albert 2005. április 6-án elhunyt apját, III. Rainiert követte a trónon a földközi-tengeri miniállamban. Monacóban kétnapos ünnepségsorozattal ünnepelték a jeles eseményt. A koronázásra két nappal később a Szent Miklós-székesegyházban került sor.
2005
Megválasztják az első női miniszterelnököt Afrikában
Ellen Johnson Sirleaf (1938–) már az 1980-as évek óta fontos pozíciókat töltött be a nyugat-afrikai Libéria életében, és bár az 1997-es választásokat elbukta, 2005-ben (majd hat évvel később újra) bizalmat szavazott neki a nép. Afrika első választott női államfője 2011-ben Nobel-békedíjat nyert, 2014-ben pedig a Forbes a világ 70. legbefolyásosabb nőjévé választotta.
2006
Születésnapra jubileumi sorsjegy
Az 1991. január 1-jén alakult Szerencsejáték Zrt. 15. születésnapjára Jubileumi sorsjegyet vezettek be, amely mind nyerési esélyében (1:3,28), mind főnyereményében (háromszor 15 millió forint) kiemelkedett a korábbiak közül. A sorsjegy három játéka között az egyik a Magyarország kedvelt szerencsejátékainak régi logóira és a 15 évvel korábban alakult Szerencsejáték Rt. első (hárompatkós) céglogójára épült.
2006
Megdől a dominódöntési rekord
A hollandiai Leeuwardenben egészen pontosan (4,4 millióból) 4 079 381 dominó ledőlésének örülhettek a szervezők, valamint az eseményt a televízió képernyőin követő szurkolók. Habár az utolsó kihívás nem sikerült – vagyis az utolsó pillanatokig nem sikerült felépíteni egy összekötő szakaszt, így több tízezer dominó is állva maradt, a rekord megszületett.
2006
Góllal és egy „fejessel” fejezi be pályafutását Zidane
A 2006-os labdarúgó vb döntőjében 1978 óta először fordult elő, hogy sem Brazília, sem Németország nem vett részt. Helyettük Olaszország és Franciaország csapott össze a kupáért, amelyet végül az olaszok vihettek haza. A mérkőzést emlékezetessé tette, hogy Zidane és Materazzi összeszólalkozása után a 108. percben a visszavonuló francia csapatkapitány mellbe fejelte ellenfelét, amiért kiállították.
2006
George Bush elnök Magyarországra látogat
„Amerika nagyra becsüli az Önök bátorságát. Tanultunk az Önök példájából és eltökéltük, hogy amikor a népek kiállnak a szabadságukért, Amerika melléjük fog állni” – mondta George W. Bush amerikai elnök a Gellért-hegyen mondott beszédében. A bécsi USA–Európai Unió-csúcstalálkozót követően Budapestre látogató elnök megemlékezett az 1956-os forradalom 50. évfordulójáról.
2007
Budapesten tartják az Európai Lottótársaságok konferenciáját
A Szerencsejáték Zrt. volt a házigazdája az Európai Lottótársaságok 2007-es konferenciájának. A rendezvényen részt vevők a szakmai ismeretek és a magyaros vendégszeretet mellett a Rubik-kockára épülő kaparós sorsjegyjátékot kaptak ajándékba. Egy magyar változat 2014 tavaszára, a kocka megjelenésének 40. és egyben Rubik Ernő 70. születésnapjára kaparós sorsjegyként jelent meg a magyar piacon.
2007
Magyar siker
a Rubik-kocka világbajnokságon
A Budapesten rendezett bajnokságon a hagyományos, 3x3-as kocka kirakásának győztese 11,5 másodperccel egy japán versenyző lett (ma már 5 másodperc alatt van a rekord). Ugyanakkor a legnehezebb kategóriákban – 4x4-es, 5x5-ös, egy hagyományos kocka vakon kirakásában, illetve 15 memorizált kocka vakon kirakásában – egy 14 éves magyar fiú, Kuti Mátyás legyőzhetetlen volt.
2007
A „Szabó család” kalandjai befejeződnek
Az első magyar rádiós szappanopera, a Kossuth rádió sorozata a 2500. résszel fejeződött be. A családregény a korabeli időszerű problémákat boncolgatta, így a hallgatók sokáig vélték valós személyeknek az angyalföldi család tagjait. A „Kádár-rendszer” kisemberei között felbukkant Gobbi Hilda, Szabó Ernő, majd a sorozatbeli halála okozta közfelháborodás miatt a „túlvilágról” visszahozott Zenthe Ferenc is.
2007
Talmácsi Gábor világbajnok
A 2007-es gyorsasági motoros világbajnokság utolsó, valenciai futamát a magyar Talmácsi Gábor tízpontos előnnyel várta csapattársa, Héctor Faubel előtt. A szoros spanyol verseny után végül Talmácsi a dobogó második fokára állhatott fel, ám megtartotta pontversenybeli előnyét, így eddig egyetlen magyarként a MotoGP 125 cm³-es kategóriájában világbajnok lett.
2008
Rekordnyeremény
a Hatoslottóban
2008-ban a 38. játékhéten, 28 hét telitalálat-mentes időszaka után megszületett a Hatoslottó legnagyobb nyereménye: 2 958 307 350 forint. Ha valaki megjátszotta volna az összes (8 145 060 darab) lehetséges változatot, akkor 1,6 milliárd forint befektetéssel nyert volna 3 milliárdot (ha egyedül nyert volna). Aki nyert, egyedül nyert, anélkül, hogy megvásárolta volna az összes változatot.
2008
Három magyar arany Pekingben
A 174 fős magyar csapat meglepetésre – az athéni nyolccal szemben – „csupán” három, de annál fontosabb aranyat szerzett a 2008-as pekingi olimpián. A legszebben fénylő korongot hozta el Vajda Attila kenus, a Janics Natasa–Kovács Katalin-kajakpáros, valamint a már három olimpia óta brillírozó férfi vízilabdacsapat.
2008
A magyar csodaló
sikert sikerre halmoz
A mintegy másfél milliárd forintra becsült Overdose élete első 13 versenyén verhetetlennek bizonyult. 2008-ban hat versenyből hatot nyert meg, mindegyiket hatalmas nagy különbséggel: a novemberi római futamon például tíz hosszal, de Európa legpatinásabb sprintversenyén, a baden-badeni 1200 méteresen is két és fél hosszal nyert. Egy lábbetegséget követően 2013-ban vonult vissza.
2008
Magyar film hozza el a kritikusok díját Cannes-ban
Mundruczó Kornél az ember és a természet, valamint egy testvérpár különös kapcsolatát bemutató, Delta című filmjében az élet válaszútjait járta körbe. A Magyar Filmszemlén a fődíjat bezsebelő, a romániai Duna-deltában forgatott magyar film, amelyet eredeti főszereplőjének halála miatt újra kellett forgatni, Cannes-ben elnyerte a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját.
2009
A terembingó újból játszható
Április 1-jétől a Szerencsejáték Zrt. támogatásával a Sugár üzletközpontban elindult a terembingó. A magyarországi bingótermek és a televíziós bingó játék 1994–1996-os megszűnését követően a játéknak több mint egy évtizeden át elsősorban a társasági, táblás változatait játszhatták Magyarországon. A „Sugár Bingó” a játék népszerűtlensége miatt egy éven belül leállt.
2009
Kaszál az Avatar
Az amerikai–brit koprodukcióban készülő 3D-s sci-fi film, az Avatar ötletét James Cameron már a Titanic elkészítése előtt megálmodta, az akkori technikákkal azonban nem lett volna képes megvalósítani, így félretette. Nagyon helyesen, ugyanis amikor egy évtizeddel később megvalósult a XXII. században játszódó történet, 2,7 milliárd dolláros bevételt hozott a gyártóknak.
2009
Beiktatják hivatalába
az első színes bőrű amerikai elnököt
„Itt állok előttetek: fejet hajtva a ránk váró nagy feladat előtt, hálával telve, amiért megtiszteltetek bizalmatokkal, és nem feledve mindazt az áldozatot, amelyet elődeink hoztak. Köszönetet szeretnék mondani Bush elnök úrnak a hazánkért tett szolgálatáért, valamint azért a nagylelkűségért és együttműködésért, amelyet ez alatt az átmeneti időszak alatt tanúsított” – mondta Barack Obama beiktatási beszédében.
2009
Gyurta Dániel megszerzi első világbajnoki aranyát
A római úszó-világbajnokság hatodik versenynapján született meg a magyar csapat és egyben a 20 éves Gyurta első aranya. Dani a 200 méteres mellúszás döntőjében csak az utolsó pillanatban vezetett, végül egy századdal nyert amerikai vetélytársa előtt. Négy év után lett világbajnoka a magyar úszósportnak.
2010
A Szerencsejáték Zrt. „Felelős Játékszervező”
2010 májusában, mivel a Szerencsejáték Zrt. teljesítette az Európai Lottótársaságok Szövetségeinek (EL) kritériumait, Felelős Játékszervezőnek minősítették. Később a Lottótársaságok Világszövetsége a Szerencsejáték Zrt.-t a felelős játékszervezőknek adható legmagasabb szintű elismeréssel tüntette ki, amelyet háromévente újra és újra elnyert.
2010
Első VB-címét nyeri Spanyolország
A dél-afrikai futball-világbajnokság vuvuzelakoncerttel vegyített, 84 ezer néző előtt játszott döntőjében a holland és a spanyol nemzeti tizenegy a rendes játékidő alatt nem bírt egymással és 0-0-s döntetlent ért el. Az idegek csatáját végül az ibériaiak nyerték, akik Iniesta 116. percében szerzett találatával megszerezték első vb-címüket.
2010
11 órás teniszmeccs Wimbledonban
A 2010-es wimbledoni teniszbajnokság főtáblájának első körében az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut találkozott. A 6-4 3-6 6-7(7) 7-6(3)-es szettek után következett a mindent eldöntő utolsó. A három napra elhúzódó, összesen 11 óra 5 percig tartó szett végén Mahut elveszítette adogatójátékát, Isner pedig kihasználva ezt megnyerte a döntő pontot, és 70-68-ra diadalmaskodott.
2010
Pécs Európa kulturális fővárosa
A baranyai város 2010-ben a németországi Essennel és a törökországi Isztambullal együtt lett az öreg kontinens kulturális fővárosa. Pécs egyébként sem elhanyagolható kulturális élete újonnan épült intézményekkel gazdagodott, ekkor épült fel a Kodály Központ, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont, a Múzeumok utcája és a Zsolnay Kulturális Negyed is, ugyanakkor számos köztér is megújult.
2011
Megjelenik az első
50 milliós sorsjegy
A Buksza néven, 2011. május 6-án bevezetett sorsjegy az addigi legnagyobb azonnali nyereményt kínálta, nem kevesebbet, mint 50 millió forintot. Egy kaparós sorsjegy ezer forintba kerül, de azon 10 darab olyan játékmező van, amelynek mindegyike egyszerre is nyereményt adhat. A sorsjegy az utóbbi öt év legsikeresebb sorsjegye.
2011
Egybekel Vilmos herceg
és Kate Middleton
A 2011-es év legnagyobb szenzációja a brit trónörökös idősebb fiának esküvője volt, amelyet a helyszínen 1900 meghívott, világszerte pedig kétmilliárd ember figyelt a tévében. A Buckingham-palota körül több mint egymillióan gyülekeztek, hogy csak egy pillanatra is megláthassák az ifjú párt. Habár az esemény hivatalosan nem számított állami rendezvénynek, Nagy-Britanniában munkaszüneti napot rendeltek el.
2011
Az utolsó bikaviadal Katalóniában
A már a Gilgames-eposzban is szereplő bikaviadal szokása leginkább Katalóniában eresztett gyökeret, ahol már a középkorban is turistacsalogató látványosságnak számított. Az utóbbi évtizedekben népszerűsége csökkent, és az egyre növekvő tiltakozás hatására a katalóniai parlament a betiltása mellett döntött. Az utolsó bikaviadalt 2011-ben az erre a célra épített barcelonai La Monumental arénában tartották.
2011
A Terminátor lemond
a kormányzói székről
Arnold Schwarzenegger 2003-tól a politika színpadára lépett, és nyolc éven át az USA legnépesebb állama, Kalifornia élén állt, miközben nem hagyta abba a színészetet sem. Habár élete első két állomásán – a sportban és a filmvásznon – sikert sikerre halmozott, kormányzói tevékenységére nem került korona: 2011-ben, miután megháromszorozta Kalifornia adósságát, lemondott.
2012
Hiszünk a szerencsében
A Szerencsejáték Zrt. 2012 tavaszán új image-kampánnyal jelentkezett, amelyben Gyurta Dániel úszó és Harcsa Veronika énekes jelenítette meg a cég üzenetét. A „Hiszünk a Szerencsében” kampány 2009–10-es kezdetekor Rubik Ernő, Kemény Dénes és Koltai Lajos szerepeltek. A kampány különösen szerencsés volt a Szerencsejáték Zrt. számára, mert Gyurta Dániel a londoni olimpián 200 mellen világcsúccsal olimpiai bajnok lett.
2012
Nyolc magyar arany Londonban
A XXX. nyári olimpiai játékokon Magyarország 21 sportágban 157 sportolóval képviseltette magát. Összesen 18 érmet szereztek sportolóink, amelyből nyolc aranyszínben pompázott, így több nagy nemzetet magunk mögé utasítva az éremtáblázat előkelő kilencedik helyét szereztük meg.
2012
Eljő a maják által „megjövendölt” világvége
Az elterjedt városi legenda szerint az ősi maja naptár 2012. december 21-re tette a világvégét, tudósok szerint azonban ezen a napon csak a maja időszámítás 400 éves ciklusa, mégpedig a 13. számú baktun ért véget. A majáknak a 13 baktun a teremtés teljes ciklusát jelentette. Egyik faragványuk szerint egy istenük ennek a végén fog visszatérni, ám apokaliptikus próféciákról szó sem volt.
2012
50 éve tolja
a Rolling Stones
A „világvége” hangulatú, GRRR! című válogatásalbumuk 2012. november 12-i megjelenését követően az 1962-ben alakult brit együttes a londoni O2 arénában kezdte meg szülinapi koncerttúráját, amellyel az eltelt fél évszázadukat ünnepelték. Az egyik legismertebb rockbanda több mint 200 millió lemezt adott el világszerte.
2013
Tippmixpro a sportfogadóknak
2013. május 21-én elindult a Tippmixpro, a Szerencsejáték Zrt. online sportfogadási oldala. A www.tippmixpro.hu oldalon különböző sportágak és bajnokságok sok ezer fogadási eseményére lehet fogadni. Egyik különlegessége, hogy a mérkőzések alatt is folyamatosan lehet tippelni az eseményekre.
2013
XVI. Benedek pápa lemond
A világsajtó képviselői valósággal ellepték a Szent Péter-bazilika előtti teret, miután a pápa olyat tett, amire 600 éve nem volt példa. Még a legközelebbi munkatársait és az állam szóvivőjét is meglepte XVI. Benedek azon bejelentése, miszerint idős korára való tekintettel lemond. Az egyházfő azzal indokolta tettét, hogy elhagyta az ereje, és már nem elég erős a pápai tisztséggel járó feladatok ellátásához.
2013
Kómába esik Michael Schumacher
A franciaországi Méribelben síelés közben súlyos balesetet szenvedett minden idők legeredményesebb Forma–1-es világbajnoka. Schumacher két sípályát összekötő szakaszon egy kőnek ütközött, majd a fejét beverte egy sziklába. A sisak mentette meg az életét. Fél évig volt kómában, majd 2014 júniusában átszállították a grenoble-i kórházból a svájci Lausanne-be, ahol folytatódik a rehabilitációja.
2013
1890 óta újra férfi
a holland trónon
A tengerparti államot 1980 óta irányító Beatrix van Oranje 75. életévének betöltésekor adta át a koronát idősebb fiának, Vilmos Sándornak. A királynő beszédében emlékeztetett, hogy egész életét az ország szolgálatában töltötte, és köszönetet mondott, hogy a hollandok uralkodója lehetett. Nagy pillanat volt ez a kis északnyugat-európai ország életében, ugyanis 1890 óta első ízben került király a trónra.
2014
Magyarországon is játszható az EuroJackpot
Közös nyereményalapot kínáló lottójátékot Magyarországon korábban 1990 és 1996 között az osztrákokkal közösen szerveztünk. A 2014-ben indult „új” közös európai lottójátékot, az EuroJackpotot 2014-es csatlakozásunkkor velünk együtt már 16 ország 31 lottótársasága kínálta. A játékban a főnyeremény 10 és 90 millió euró közötti.
2014
Gyermekfilmben találnak rá az elveszett magyar festményre
Egy magyar művészettörténész a Stuart Little kisegér című gyermekfilmben véletlenül fedezte fel Berény Róbert, a magyar avantgárd meghatározó alakjának világhírű, az Alvó nő fekete vázával című, 1928-as festményét. A 90 éve elveszettnek hitt alkotás a film hátterében bukkant fel. Szövevényes kutatómunka után végül 2014-ben került vissza az országba, és 70 millió forintos áron kelt el.
2014
Meghal
Gyarmati Fanni
Az egyik leghíresebb irodalmárfeleség mindössze 14 éves volt, amikor megismerte Radnóti Miklóst, akivel 1935-ben kötötte össze az életét. Házasságuk nem tartott sokáig, ugyanis férje kilenc évvel később munkaszolgálata idején életét veszítette. A tanárként dolgozó Fanni nem ment újra férjhez, közel hetven éven át őrizte a költő emlékét és hagyatékát. 101 éves korában hunyt el.
2014
Magyar a világ második
legszebb lánya
A Miss World 2014 Londonban tartott nemzetközi szépségversenyen Magyarországot Kulcsár Edina képviselte. A 23 éves lány történelmet írt, ugyanis ő lett az első magyar, aki bekerült a tíz legszebbnek ítélt hölgy közé. A zsűri végül az első udvarhölgynek választotta, a győztesnek járó koronát a dél-afrikai lány tehette fel.
2015
Lottózókban is lehet élő sportfogadást játszani
2015. augusztus 9-én elindult a modern sportfogadást is kínáló Tippmix. Az új informatikai rendszer a kibővült szolgáltatásokkal minden lottóterminállal rendelkező értékesítőhelyen lehetővé teszi az élő sportfogadást. A korábbi svéd EssNet által létrehozott ELOS rendszert az SGI által szállított AEGIS rendszere váltotta fel.
2015
Magyarország 44 év
után újra kijut
a futball EB-re
„Srácok, halljátok, mi van kint? Húszezer ember szurkol nekünk. Ezt a továbbjutást innen nem viheti el senki!” – mondta Dzsudzsák Balázs a meccs előtt az öltözőben. Igaza volt. Hatalmas népünnepély volt Budapest utcáin, amikor a sokak által leírt magyar válogatott meggyőző játékkal 2-1-es arányban a pótselejtező visszavágóján is legyőzte az elbizakodott Norvégiát, így 44 év után ismét ott lehet az Eb-n.
2015
II. Erzsébet
rekordot dönt
A Hódító Vilmos trónszerzése utáni negyvenedik angol–brit uralkodó 2015. szeptember 9-én vette át a brit monarchia uralkodási időtartamrekordját néhai üknagyanyjától, Viktória királynőtől, aki 63 évet, hét hónapot és három napot töltött a brit trónon. A nagybátyja, a trónról lemondó VIII. Eduárd „jóvoltából” trónra kerülő II. Erzsébet a világ legidősebb uralkodója, és már a 12. miniszterelnökét „fogyasztja”.
2015
A Saul fia lenyűgözi
a kritikusokat
A Nemes Jeles László rendezte, a holokauszt témáját újfajta módon megközelítő filmdráma 2015-ös májusi bemutatója óta már több mint húsz rangos díjban részesült, többek között megkapta a 2015-ös cannes-i filmfesztivál nagydíját, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjat, valamint a 2016-os Oscart is. A mindössze 450 millió forintos költségvetésű film forgatása nagyrészt Budapesten zajlott.
2016
Tippmix rekordok az EB alatt!
A Tippmix forgalma az EB első teljes hetében 123 százalékkal volt magasabb az EB kezdetét megelőző héthez viszonyítva. A 2016-os EB első teljes hetének forgalma a 2014-es VB legforgalmasabb heténél 59 százalékkal, a 2012-es EB legforgalmasabb heténél pedig 152 százalékkal volt magasabb. A magyar válogatott minden meccsére egyenként több mint 900 ezer fogadás érkezett, a belgák elleni nyolcaddöntős párharc pedig az 1 milliós fogadási számot is átlépte. A találkozót követően szintén rekordnak számító közel 500 millió forint került kifizetésre a magyar fogadóknak.
2016
Aranyeső Rio de Janeiróban
8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet gyűjtött össze a magyar csapat 2016-os Rio de Janeiró-i nyári ötkarikás játékokon. A dobogó legfelsőbb fokára állhatott fel a női kajak egyes, kettes és négyes is, ami azt jelentette, hogy Kozák Danuta három aranyat zsebelt be. Hasonló teljesítményt nyújtott Hosszú Katinka is a három elsőségével, továbbá Szilágyi Áron és Szász Emese tiszteletére is felcsendült a Himnusz.
2016
Megnyitják a világ leghosszabb vasúti alagútját
Mintegy 20 millió ember életét könnyíti meg a 2016. június 1-jén – 17 évnyi építés után – átadott Gotthárd-bázisalagút, amely révén a Zürich-Milánó szakasz vasúti menetideje egy órával csökkent. Az 57 km hosszúságú alagutat 1947-ben álmodták meg, ám rendkívül gondos előkészítő munkát és rengeteg időt igényelt a megtervezése, ugyanis 2000 méteres sziklatenger magasodik fölé.
2016
Szentté avatják Teréz anyát
A szinte egész életét Indiában a betegek és rászorulók megsegítésének szentelő Teréz anyát már életében szentként tisztelték. A katolikus egyház példátlan gyorsasággal avatta őt boldoggá halála után hat évvel, majd csupán 13 évet kellett várni, míg a Nobel-békedíjas apáca, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítója 2016. szeptember 4-én a szentek közösségéhez csatlakozhatott.
2017
Megszületett az első hazai Eurojackpot telitalálat!
2017. február 10-én sorsolták ki azt a 7 számot, amellyel valaki Magyarországon minden idők – eddigi – leggazdagabb lottónyertese lett. Nyereménye nettó 5,9 milliárd forint volt. 2017 márciusában ünnepelte Társaságunk az első lottójáték, az Ötöslottó 60. születésnapját. Ugyancsak ebben az évben a sportfogadás területén is mérföldkőhöz érkeztünk, a Tippmix 20., a Tippmixpro pedig 5. születésnapját ünnepelte.
2017
„Minden idők legjobb világbajnoksága” Budapesten
A Nemzetközi Úszószövetség elnöke, Julio Maglione 2017 júliusában „minden idők legjobb világbajnokságának” nevezte a magyar fővárosban zajló úszó VB-t. Budapest eredetileg a 2021-es torna megrendezését kapta, ám mivel a mexikói Guadalajara visszalépett, átvállalta a négy évvel korábbit. A lélegzetelállító helyszínek mellett leginkább a szurkolókat méltatta a média.
2017
Jégzajlás a Dunán
2017 januárjában napokon át volt jóval fagypont alatt a hőmérséklet hazánkban, így nem csupán az állóvizeinken alakult ki jégpáncél, hanem olyan sarkvidéki látványban lehetett részük a Dunához kisétálóknak is, amilyenben már évek óta nem. Január 8-9-re a folyó vízfelületének 50-60 százalékán 10-20 centiméter vastagságú jégtáblák úsztak, így még a vízi közlekedést is le kellett állítani.
2017
Kiselefánt született a Fővárosi Állatkertben
Az Arun névre keresztelt borjú 2017. november 8-án hajnalban jött világra az anyaelefánt csaknem ötéves másik utóda, Asha élénk érdeklődése közepette. A nagytestvért azért nem akarták a gondozók elválasztani anyjától, hogy szabadon élő társaihoz hasonlóan ő is láthassa kistestvére születését és nevelését, így tapasztalatot szerezhessen.
2018
30 éves a Hatoslottó
Október végén Hatoslottó játékunk 30 éves lett. A kerek évfordulót társaságunk egy óriási Szuperkoncerttel ünnepelte. A Hősök terén a hazai együttes, a Punnany Massif fellépése után a két világsztár, Sting&Shaggy szórakoztatta a több tízezresre gyűlt tömeget.
2018
Harry herceg megházasodik
„Elképesztően nézel ki” – súgta menyasszonya fülébe Harry herceg, mikor odaért mellé az oltárhoz. Károly walesi herceg és az elhunyt Diana hercegnő kisebbik fia, valamint az amerikai Meghan Markle 2018. május 19-én esküdött örök hűséget egymásnak a windsori kastély Szent György-kápolnájában. Kívül több mint százezer fős tömeg várta az ifjú párt, amelynek tagjai a menyegzőt követően a Sussex hercege és hercegnője címet viselhetik.
2018
Dávid és Góliát csatáját hozza a VB-döntő
„A vébédöntőt elvesztették, de a szívünket megnyerték” – szólt a sláger a finálé lefújása után, amelyen a hatalmas akarattal és küzdeni tudással futballozó, szimpatikus Horvátország 4-2-re kikapott a jóval esélyesebb franciáktól. A délszlávok már a döntőbe jutással is történelmet írtak, a 4,5 millió fős ország a legkisebb népességű állam, amely valaha fináléba jutott, míg Franciaország az elmúlt két évtizedben a harmadik döntőjét játszotta.
2018
Medvék járják be Magyarországot
2018. május 23-án a Nógrád megyei Somoskőújfalun lefényképeztek egy medvét, amint a vasúti síneken ücsörög. A tízéves nőstény végül 300 km-t tett meg dél felé, és Csongrád megyében fogták el, majd később szabadon engedték a nyomkövetővel ellátott állatot a magyar-szlovák határ közelében. Júniusban újabb medveészlelésekre került sor, előbb egy anyamedvét láttak a bocsával Füzesabonyban, majd Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tűnt fel egy valószínűleg másik ragadozó.