V. kerület, Múzeum körút 9.
Lottóház
…és akkor lottózzunk tovább!
Emlékszik még a Lottóházakra? Az első lottó- és jutalomsorsolásra? A lottóautomatára? Tudja, hogy hol állt egykor a Lottó Áruház? Ha nem, most kényelmes sétaútvonalakat ajánlunk Önnek, melyeket végigjárva megismerheti fővárosunk legfontosabb lottótörténeti eseményeit. Kellemes szórakozást!
A Múzeum körút 9-es ház, az első pesti Lottóházak egyike 1959-ben épült, a szerencsés nyertesek 1960-ban kezdtek beköltözni. Az épületben minden lakást lottónyerteseknek osztottak ki, de 2011-ben már csak kettőben élt az eredeti tulajdonos. „A férjem családja egy őrségi kis faluban, Nemesnépen élt. Az apósom sokszor mesélte, hogy a Zalai Hírlap cikkéből tudta meg, hogy a heti lottótárgynyeremény-sorsoláson budapesti, kétszoba-hallos öröklakást nyert. Rögtön beugrott a spájzba, és lehúzott két hosszúfröccsöt izgalmában” – mesélte egy interjúban Kósa Lászlóné, egy egykori nyertes felesége.
Az egykori Tanács körúti lottózó már több mint 60 éve várja a lottózni vagy fogadni kívánó játékosokat.
1987-ben még a Madách tér elején állt Budapest egyik legkisebb, ám elhelyezkedé1987-ben még a Madách tér elején állt Budapest egyik legkisebb, ám elhelyezkedésének köszönhetően talán egyik legnagyobb forgalmú „lottózója”, ahol nemcsak fogadásokat lehetett kötni, de a legújabb nyerőszámokról is tájékozódhattak a játékosok.sének köszönhetően talán egyik legnagyobb forgalmú „lottózója”, ahol nem csak fogadásokat lehetett kötni, de a legújabb nyerőszámokról is tájékozódhattak a játékosok.
Az új, nyereményalap-felosztásos lottó első sorsolását március 7-én 18 órakor a Móricz Zsigmond Kultúrházban tartották. Összesen 1 505 546 darab szelvény érkezett játékba. A sorsolás előtt 90 perces műsor szórakoztatta az érdeklődőket. Az első telitalálatos nyertesre a 6. játékhétig kellett várni, amikor a „családi számokat” megjátszó özvegy Ring Sándorné 855 089 forint boldog tulajdonosa lett.
Egy asszony kihúz egy számgolyót a lottó első heti sorsolásán, amelyet 1957. március 7-én a MEDOSZ Móricz Zsigmond Kultúrotthonának színháztermében tartottak.
Tömeg várakozik a lottó első heti sorsolására a MEDOSZ Móricz Zsigmond Kultúrotthonának színházterme előtt.
Kihúzzák a nyerőszámokat tartalmazó gömböket. A lottó első heti sorsolását a MEDOSZ Móricz Zsigmond Kultúrotthonának színháztermében rendezték.
Kabos László színművész Lottó Ottó szerepében figyeli a színfalak mögött a sorsolást. A lottó első heti sorsolását a MEDOSZ Móricz Zsigmond Kultúrotthonának színháztermében rendezték.
A közönség figyeli a húzás eredményét. A lottó első heti sorsolását a MEDOSZ Móricz Zsigmond Kultúrotthonának színháztermében rendezték.
A főváros egyik legrégebbi totózója az egykori November 7. téren már több mint 62 éve szolgája Fortunát.